Sok vesztese lehet az automatikus adóbevallásnak

Több milliárd forintos kiesést is okozhat a civil szervezeteknek, ha azok az adózók, akik helyett idén már a NAV készíti el az adóbevallást, elmulasztják külön leadni 1%-os rendelkező nyilatkozatukat. A helyzet megoldásához a civilek most vállalatok segítségét kérik az „1% barát munkahely” akció keretei között.

Az automatikus adóbevallás örömteli lehetőség lehet milliók számára, akik így mentesülhetnek a SZJA bevallás adminisztratív terheitől, ugyanennek viszont nagy vesztesei lehetnek azon szervezetek, akik emiatt eleshetnek az 1%-os rendelkezők által juttatott összegektől.

Kép: SXC

2016-ban több mint 3 millió ember töltött ki adóbevallást, közülük idén nagyon sokan nem fognak. Ugyan van rá lehetőség, hogy az 1%-os rendelkező nyilatkozatot külön is benyújtsák az adózók, és ehhez a NAV egy külön felületet is biztosít, de nagy kérdés, hogy hányan fogják venni a fáradságot, hogy ezt megtegyék, ha amúgy a bevallás egyéb részeihez nem nyúlnak.

Pénzre van szüksége? Akkor nézze meg az adóbevallását!
Ugyan van még idő átnézni a NAV által elkészített szja bevallást, de mégis érdemes lehet sietni vele: az adóhivatal ugyanis az adózó jóváhagyása után maximum 30 nappal fizet azoknak, akiknek visszajár pénz.
A tavalyi évben azok közül, akik maguk készítették az adóbevallásukat, 78%-uk ajánlotta fel az 1%-ot, akik viszont nem maguk készítették el saját bevallásukat, mindössze 23%-uk (!) rendelkezett erről. Ha ezt az arány kivetítjük a mostani helyzetre, akkor a civil szervezetek teljes anyagi vesztesége akár több milliárd forint is lehet! A pontos eredményeket csak szeptemberben fogjuk megismerni, az aggodalom érezhetően jelen van a szektor szereplőiben, és próbálnak lépéseket tenni a veszteségek elkerülése érdekében.

Az Adománygyűjtő Szervezetek Önszabályozó Testülete az „1% barát munkahely” akcióval igyekszik javítani a helyzeten, az akcióban vállalatok segítségét kérik a rendelkező nyilatkozatok gyűjtésében és továbbításában a NAV felé, hiszen az adózók többsége elérhető a munkahelyeken.

„Nem kérünk sem pénzt, sem más megerőltető dolgot a cégektől, csak egy pici segítséget ahhoz, hogy a dolgozóknak megkönnyítsük a nyilatkozatok leadását – nyilatkozta Cseh Balázs, a Testület szóvívője. Mi minden háttéranyagot biztosítunk, a cégeknek csak annyi lesz a dolga, hogy ezeket eljuttassák dolgozóikhoz, és egy gyűjtőpontot üzemeltessenek, ahol az aláírt nyilatkozatokat egy lezárt borítékba téve a munkatársak leadhatják, amiket a cégnek egy csomagban kell postáznia május 22. előtt a NAV részére.”

„Azonnal csatlakoztunk, amikor tudomást szereztünk az akcióról, mert a Bank és kollégáink szempontjából is jónak és hasznosnak tartjuk a kezdeményezést – mondta el Molnár Csaba, a Magnet Bank közösségfejlesztési igazgatója. – Közösségi bankként mindig is kiemelt helyen kezeltük a civil szervezetekkel való együttműködést, magunk is évről évre felajánljuk számukra az éves nyereségünk 10%-át. Bízunk benne, hogy az akcióhoz sok más vállalat is csatlakozni fog, ezen keresztül minél több 1%-os rendelkező nyilatkozat tud elkészülni, jelentős összegekkel támogatva a civil szervezetek munkáját.”

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo