Sokkoló helyzet: a fiatalok 96 százaléka nem mer vállalkozni

A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének felmérése szerint hazánkban a 2,3 milliónyi 15-34 éves fiatal kevesebb mint négy százaléka mer saját vállalkozásba fogni, ami nemzetközi összehasonlításban is sokkoló arány. Figyelembe véve azt, hogy a kis- és középvállalkozások sikere jelenti a gazdasági növekedés motorját, a magyar fiatalok alacsony vállalkozói hajlandósága komoly utánpótláshiánnyal fenyeget. Takács Krisztián, a FIVOSZ uniós nagykövete, a Business Telecom Kft. alapító ügyvezetője szerint a sikeres példák bemutatása és a gyakorlati útmutatás erősítése lendíthet a legtöbbet az új vállalkozói generáció kinevelésében.

A magyar kis- és középvállalkozások nemzetgazdasági szinten központi szerepet játszanak a bevételek megtermelésében, a közteherviselésben, a munkahelyteremtésben és a fogyasztásban egyaránt. Az állam arra kényszerül, hogy fokozatosan kivonuljon korábbi gondoskodó szerepéből, így mind a gazdasági növekedés biztosítása, mind az egyén boldogulása egyre nagyobb mértékben támaszkodik az állampolgárok által önerőből megteremtett keretekre és forrásokra.

„Mindez hosszú távú társadalmi-gazdasági folyamatok eredménye, de a változást az utóbbi évek gazdasági válsága jelentősen felgyorsította" - vázolja Takács Krisztián. „Szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy a mai fiatalok vállalkozó kedvének javítása nélkül a nemzeti jövedelmet megtermelő utánpótlás nem látszik biztosítottnak."

Hiányzik a gyakorlati, üzletvezetési tudás

A FIVOSZ tapasztalatai szerint az alacsony vállalkozási hajlandóságot a fiatalok, még az üzleti tanulmányokat folytatók is, leggyakrabban a sikeres hazai példák és a gyakorlati útmutatás hiányával indokolják. Véleményük szerint szinte csak elméleti oktatást kapnak: a szakmai kérdések, piaci helyzetek stratégiai szintű, általános elemzésével rendszeresen foglalkoznak, de senkitől nem tanulják meg, hogyan működik az üzlet a hétköznapokban. Ha a munkatapasztalattal nem bíró, főiskolát vagy egyetemet végzett elméleti szakemberek, vagy a középiskola után munkalehetőség után kutató fiatalok úgy érzik, vállalkozóként minden energiájukat adminisztratív, adó- és munkajogi, szabályozási, munkaerőpiaci és egyéb, nem szakmai ügyek fogják lekötni, nem meglepő, hogy igyekeznek majd elkerülni a vállalkozás intézményét.

A tőkehiány probléma, de a pszichés gátakat sokkal nehezebb áttörni

Másodszor, a fiatalok a tőkehiányt említik leggyakrabban, de válaszaikból és a velük folytatott beszélgetésekből kiderül, hogy legtöbben nincsenek tisztában a lehetőségeikkel, nincsenek konkrét terveik, és akár kényelemből, akár félelemből, nem kutatnak aktívan bevonható források, szakmai vagy pénzügyi befektetők után.

A FIVOSZ pontosan azért rendezi meg idén is, immár negyedik alkalommal a Fiatal Vállalkozók Hetét November 14-20. között, hogy az ország gazdasági utánpótlás-nevelésében kulcseseménynek számító országos konferenciasorozattal fiatalok széles rétegeit segítse hiteles információkkal és ihletet, önbizalmat adjon nekik, felvonultatva az ország legelismertebb vállalkozóit és szakembereit, akik személyesen osztják meg tapasztalataikat a jövő reménységeivel.

Takács Krisztián, aki kisvállalkozásból lett sikeres alternatív távközlési cége, a tőzsdei aspiráns BTel irányításában szerzett tapasztalatait előadóként rendszeresen megosztja a FIVOSZ rendezvényein, számos hasonló példával találkozott. „A forráshiány nagyon erős érv, amivel nem lehet vitatkozni, de sokan már azelőtt feladják, hogy az anyagi kérdések felmerülnének" - véli Takács. „Ezért annyira fontos a FIVOSZ tapasztaltabb tagjainak hozzájárulása, mind a motiváció, mind a gyakorlati útmutatás terén. A célunk, hogy a fiatalok higgyék és érezzék: Magyarországon igenis lehet sikeres, növekvő, átláthatóan és felelősséggel irányított vállalkozást építeni".

A vállalkozó kedv erősíthető

A vállalkozó kedv növelésére a példaképek bemutatása és a sikeres hazai gyakorlatok elterjesztése mellett kiemelt figyelmet kell, hogy kapjon az öngondoskodás gondolata is. Vállalkozóként az egyén számára a tanulás, a szakmai fejlődés, a tapasztalatszerzés, a kreatív kibontakozás, sőt, a jövedelem növelésének lehetőségei is nagyságrendekkel jobbak, mint alkalmazottként, miközben az alkalmazotti lét biztonsága a válság kezdete óta egyre inkább megkérdőjeleződik. „Éppen ezért van szükség olyan sikeres életutak bemutatására, mint amilyet Krisztián is magáénak tudhat" - mondta Kovács Patrik, a FIVOSZ alapító elnöke, aki maga is fiatal vállalkozó.

Az új vállalkozói kultúrát meghonosító és megerősítő szervezetek, mint a FIVOSZ, és vele a piaci szereplők, mint üzleti mentorok támogatása a jövőben minden eddiginél nagyobb szerepet kap a jövő fiatal vállalkozóinak motiválásában és kinevelésében. A hazánkban rendelkezésre álló tudás megosztását, illetve a tapasztalatcserét a FIVOSZ speciális eszköz-és feltételrendszer biztosításával, valamint az említett Fiatal Vállalkozók Hete keretében is igyekszik segíteni. A tagság széles köre, a hazai és nemzetközi rendezvények, a képzések és felsőoktatási együttműködések révén útjukra indított kezdeményezések jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy a vállalkozó kedv akadályai elgördüljenek a fiatalok útjából.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo