Spórolási tippek kezdő vállalkozóknak

Egy vállalkozás indulásakor minden fillér megtakarítás fontos. Később is az, de akkor már lehetőség van arra is, - ha jó a cég gazdasági iránya-, hogy bizonyos dolgokban nagyvonalúbb lehessen. De mire ügyeljen egy induló vállalkozó? Adunk néhány tippet.

Kép: Pixabay

Kevés vállalkozó dúskál a pénzben, amikor belefog egy új üzletbe, így az induló vállalkozásoknak minden fillért meg kell fogniuk, amit csak lehet. Főként a vállalkozás első szakaszában – de persze később is – elsősorban arra kell ügyelnünk, hogy megfelelő bevételre tegyünk szert – és azt ne szórjuk el. Adunk néhány tippet, hogyan is érhetjük el ezt.

Nem a rongyrázás a lényeg

Egy induló vállalkozásban mindig hiánycikk a pénz, így senki sem fog megdöbbenni, ha az irodánk nem a legdrágább helyen van a városban és a berendezése is minimális – már ha van egyáltalán irodánk. Ne a Google irodáit akarjuk kiépíteni – legalábbis kezdetben semmiképpen - , hiszen még a legnagyobb vállalatok közül is sok egy szimpla garázsból indult. Jó lesz a használt bútor is az elején.

Aki a kicsit nem becsüli…

Nem fogunk azonnal óriási megrendeléseket kapni – és jól is van ez így, hiszen még kapacitásaink sem biztos, hogy elegendőek lennének ezek kielégítésére. A kis megrendelés viszont kis pénz – ám ne becsüljük alá! Tekintsünk minden megrendelésre nagy lehetőségként, bánjunk úgy a vevővel, mintha a legfontosabb ügyfelünk lenne – hiszen nem tudhatjuk előre, akár még azzá is válhat.

Bevált spórolási tippek, amire nem is gondolnánk
Már ötlete sincs, hogy lehetne néhány forintot megtakarítani a cég működésén? Mutatunk néhány – olykor extrém – ötletet ihletadónak, a legnagyobbaktól.
Ne szégyelljünk tanácsot kérni…

Senki sem tudhat mindent és főleg a vállalkozásunk elején – különösen akkor ha ez az első vállalkozásunk – ne szégyelljünk tanácsot kérni azoktól, akik már jártak mi a cipőnkben. meg fogunk lepődni azon, hogy milyen sokan segítenek majd és hasznos tippeket kaphatunk a jövőnkre nézve – ingyen.

Olvassunk még többet!

Egy kezdő vállalkozó legfontosabb eszköze – a lelkesedése mellett – a tudása lehet. Olvassunk el mindent, amit csak lehetséges, mert akár az interneten, akár a Piac&Profithoz hasonló üzleti magazinokban számtalan értékes információt találhatunk, ami létfontosságú lehet a vállalkozásunk működéséhez!

Képezzük ki magunkat a közösségi oldalak használatában!

Egyvalamire ne költsünk az elején: marketingre. Ehelyett tanuljuk meg használni azokat a közösségi oldalakat – legyen szó a Facebookról, a Twitterről, a LinkedInről, vagy másról, ahol közvetlenül kapcsolatba kerülhetünk a potenciális fogyasztóinkkal.

Hogyan ne spóroljunk?
Költségcsökkentés mindenáron? Ha a külföldi kollegák ügyintézésein spórol a cég, könnyen hatalmas büntetésekbe futhat bele. Ugyanakkor a vállalat és a hatóságok érdekei nem zárják ki egymást, sőt ezen is lehet spórolni.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo