Stratégiai partnerségi megállapodás a kormányzat és a logisztikai szakma között

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a teljes magyar logisztikai szakmát képviselő Logisztikai Egyeztető Fórum (LEF) között 2013. július 11-én létrejött egy stratégiai partnerségről szóló megállapodás. Az együttműködés célja olyan jogszabályi környezet megteremtése, amely hozzájárul az ország és a logisztikai szakma versenyképességéhez. A LEF tagjai a közös munka során részt vesznek a logisztikai szektort érintő jogszabálytervezetek társadalmi egyeztetésében, és szakmai javaslataikkal segítik az NFM munkáját.

A stratégiai partnerségi megállapodást 2013. július 11-én írta alá Dr. Fónagy János az NFM parlamenti államtitkára és Fülöp Zsolt, aki az MLSZKSZ elnöki tisztsége mellett jelenleg a Logisztikai Egyeztető Fórum elnöki posztját is betölti. A logisztikai szakma az együttműködés keretei között részt vesz a közúti, vasúti és vízi közlekedést érintő jogszabálytervezetek véleményezésében és utólagos hatásvizsgálatában, a közlekedési infrastruktúra fejlesztését elősegítő nézetek összegzésében, a közösségi közlekedésre vonatkozó Európai Uniós irányelvek és határozatok nyomon követésében, valamint tudományos kutatások segítségével a jogszabályalkotás elősegítésében is.

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége több olyan szakmai javaslatot nyújtott be a kormányzatnak, amelyet a LEF is támogatott, úgymint a hazai logisztikai központok minősítési rendszere, a Budapestet délről elkerülő vasúti körgyűrű (V0) megvalósíthatósági tanulmánya, Záhony térségének fejlesztése, a közlekedési ágazatok versenyképességének elemzése.

A fuvarozók problémái
A fuvarozói érdekképviseletek ugyanakkor az útdíj ideiglenes felfüggesztését kérik, mivel a rendszer hibái miatt jelentős kár éri véleményük szerint a vállalkozásokat. A kormány nem ért egyet a fuvarozók aggályaival. Itt olvashat erről bővebben.
Mentesülne ami vízen vagy vasúton érkezett

A Szövetség új kezdeményezése is illeszkedik ehhez a folyamathoz, ami szerint az intermodális logisztikai szolgáltató központok 70 km-es körzetében tekintsenek el a központból, vagy a központba fuvarozó nehézgépjárművek útdíjfizetési kötelezettségétől. (Egyelőre a gazdák mentesültek az útdíj fizetés kötelezettsége alól.) A Szövetség 2013. június 20-i publikációja szerint az indítvány élvezi a hazai logisztikai szakma egyöntetű támogatását.

Az MLSZKSZ kezdeményezésére az adott körzeten belül az útdíj-mentesség hatálya alá tartozna minden olyan fuvarfeladat, amely bizonyítani tudja, hogy vasúton vagy vízen érkezett vagy távozik az adott átrakási pontra vagy ponttól. A gyakorlatban a rendszer működését a szakma úgy képzeli el, hogy a fuvarozók minden nehézgépjármű után befizetnék használatarányosan az útdíjat, majd havi rendszerességgel, a kereskedelmi gázolaj jövedékiadó-visszatérítéshez hasonlóan – a megfelelő igazolásokkal bizonyítva – visszaigényelnék azt.

A Szövetség szakmai álláspontja szerint az intézkedéstől növekedne a „zöld fuvarozás”, azaz a vasúti, a kombinált és a belvízi teherszállítás forgalma és ezzel együtt az állami adóbevétel is. A törekvés összhangban van az Európai Unió közlekedéspolitikájával, amely célul tűzte ki, hogy a belvízi forgalom részesedése 2030-ra elérje a 10 százalékot, illetve a 300 kilométer feletti közúti áruszállítások 30 százalékát, 2050-re pedig több mint felét vasúton vagy vízi úton bonyolítsák.Itt olvashat részletesebben a kezdeményezésről.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo