Szívesen dolgozna köntösben a magyar

A munkaadók nagy része nem mert eddig távmunkában gondolkozni, aki mégis megtette, jó tapasztalatokról számol be, miközben munkavállalói oldalról egyre nagyobb az igény az irodán kívüli munkavégzésre.

Kép: SXC

A Profession.hu legfrissebb kutatása szerint a megkérdezett munkavállalók 80%-a szívesebben cserélné le az öltönyét köntösre, az irodát pedig saját otthonára. A felmérés 3238 résztvevője közül elsősorban a szellemi munkát végzők (83%), az államigazgatásban dolgozók (86%) és a saját tulajdonú céggel rendelkező munkavállalók (91%) támogatják a távmunkát, ezzel szemben mindössze 15%-uk, elsősorban felsővezető (27%) és középvezető (23%) beosztású dolgozó kapott eddig erre lehetőséget.

A munkahelyek még nem nyitottak

Míg Finnországban, Hollandiában és Amerikában a munkavállalók 25 százaléka távmunkában dolgozik*, addig itthon a válaszadók 63%-a nyilatkozott úgy, hogy munkahelyén nincs és a jövőben nem is tervezik a távmunka bevezetését, míg 12%-uknál már van lehetőség az otthoni munkavégzésre. A több mint 100 főt foglalkoztató cégek munkavállalói nagyobb eséllyel dolgozhatnak irodán kívül, míg a kis, 30 fő alatti cégeknél, valamint az államigazgatás, egészségügy és oktatás területén dolgozók nem látnak esélyt a változásra. Míg utóbbiak szerint ezeken a területeken a cég tevékenységéből adódóan (67%), valamint adatbiztonsági kérdések miatt (23%) nincs és nagy valószínűséggel nem is lesz lehetőség a távmunka bevezetésére, addig egy korábbi kutatás** szerint a munkáltatók elsősorban a vállalati kultúra hiányát, az adatbiztonság kérdését és a munkavállalók feletti kontroll csökkenését sorolják a legfontosabb visszatartó okok közé. A Profession.hu kutatásából az is kiderül, hogy az otthoni munkavégzéshez szükséges technikai feltételek biztosítása munkavállalói oldalról nem jelentene gondot. (Egyébként egyre több cég döbben rá a távmunka előnyeire.)

Kilenc tipp a sikeres otthoni munkához
Az alkalmanként otthonról vagy egyéb alternatív helyekről történő munkavégzés ugyanolyan hatékony, és számos előnnyel jár mind a cégvezetés, mind az alkalmazottak számára. A hosszú távú távmunkás életformára való átállás azonban alapos előkészítést igényel.
Félünk az elszigeteltségtől

A távmunka egyik legnagyobb előnye a munkáltatók (73%) és a munkavállalók (75%) szerint is az, hogy a szokásos munkaidőtől eltérő időszakban is dolgozhatunk. A munkavállalók pozitívumként említették azt is, hogy csökkennek a közlekedéssel járó kiadások (72%), valamint könnyebb összehangolni a munkával és a magánélettel járó teendőket (63%). Míg a munkaadók 60 százalékát a távmunkával kapcsolatban elsősorban az aggasztja, hogy kevésbé tudja ellenőrizni alkalmazottait, addig a munkavállalók 59 százaléka szerint inkább a távmunkában betölthető pozíciók alacsony száma aggasztó, de hátrányként említették az elszigeteltség érzését is (51%), valamint a munka és a magánélet határainak összemosódását (50%).

Kényelem és rugalmasság

A Profession.hu kutatásából az is kiderül, hogy ahol létezik távmunka, ott a munkavállalók 25%-a heti több alkalommal is él a lehetőséggel, 29%-a pedig teljes egészében otthonról dolgozik. A távmunka pozitív hatásai már most megfigyelhetőek. Azoknál a cégeknél, ahol lehetőség van irodán kívüli munkavégzésre, a munkavállalók kényelmesebben (65%) és rugalmasabban (64%) végzik el feladataikat, könnyebben összeegyeztetik a magánéletet a munkával (48%), hatékonyabbak (37%) és kevesebbé stresszesek (35%).

A cégnek és a dolgozónak is jó a kölcsönzés
Immár több mint 120 ezer munkavállaló kóstolt bele a kölcsönzötti létbe, a szakemberek pedig idén is jelentős bővülésre számítanak. Az atipikus foglalkoztatási forma elsősorban a fizikai munkakörökre jellemző.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo