Szőlőtelepítés: ingyen osztogatják a hegyközségek

Az ágazat szereplőitől érkező megkeresések alapján a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöksége úgy döntött, hogy a kezelésében lévő tartalék telepítési jogot, 1100 hektárt, felhívás útján értékesíti februárban. A fiatal gazdálkodók viszont ingyen is hozzájuthatnak.

Ingyen is hozzájuthatnak a fiatalok - Kép: SXC

A telepítési jogtartalékot kezelő HNT főtitkára, Bodnár Péter az MTI-nek elmondta: a telepítési jogra irányuló kérelmeket az azt igénylők a területileg illetékes hegybíróhoz nyújthatják be február közepétől. Egy hektárért a gazdálkodóknak maximum hektáronként 150 ezer forintot kell fizetniük. De a szóban forgó összeg különböző - szakmai - szempontok alapján csökkenthető. Érdemes ügyelni a hegyközségi törvény nemrégiben életbe lépett módosításaira!

A HNT tájékoztatása emlékeztet rá: kizárólag a fiatal mezőgazdasági termelők számára a HNT a múlt év novemberében már megnyitotta a telepítési jogtartalékot. Az ingyenesen igényelhető vagyoni értékű jogra, várakozáson felüli mértékben érkeztek igények. Ezt a HNT teljes mértékben ki tudta elégíteni. A felhívás nyomán a kérelmezők részére összesen 100 hektár újratelepítési jogot biztosított a HNT, így 100 hektár korszerű ültetvény telepítése valósulhat meg a közeljövőben.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának Elnöksége felhívja a kérelmezők figyelmét arra, hogy a fiatal mezőgazdasági termelő minősítéssel rendelkező hegyközségi tagok továbbra is ingyenesen igényelhetnek telepítési jogot - olvasható a tájékoztatásban.

Az ingyenesen igényelhető vagyoni értékű jogra, várakozáson felüli mértékben benyújtott igényeket, a HNT teljes mértékben ki tudta elégíteni. A jól előkészített felhívásnak köszönhetően, a kérelmezők részére összesen 100 ha újratelepítési jogot biztosított a HNT.

Először lett nő az Év Borásza!
Első női borászként Gálné Dignisz Éva nyerte el 2013-ban Az év bortermelője címet – jelentették be a Magyar Bor Akadémia által rendezett pénteki budapesti díjkiosztón. A szigetcsépi borászt ötödik alkalommal jelölték a díjra, amelyre idén Bolyki János (Eger), Borbély Tamás (Badacsony), Dúzsi Tamás (Szekszárd) és Heimann Zoltán (Szekszárd) kapott még jelölést.

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo