Sokszor és sokat beszéltünk már arról, hogy az igazán eredményes munkahelyi környezet kialakításához motivációra, dicséretre és érdekes feladatokra van szükség. De szakértőnk most azért hozzáteszi, néha büntetésre is...
„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei,
a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.
Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!
– Hogy szükség van-e büntetésre? Igen. – vágta rá gondolkodás nélkül Cservenyák.
– Mi??? Hát nem arról papolsz itt évek óta, hogy az emberek önmotivációjára kell építeni? Meg hogy pozitív dolgokkal kell ösztönözni a kollégákat? Hogy figyeljünk oda a higiéniás tényezőkre meg a munkakörök gazdagítására? Most meg jössz itt ezzel az oldschool-os büntetés dumával! – háborodott fel joggal a rendszeres olvasó.
A negatív kritika segíthet is
Az, hogy a pozitív megerősítés hiánya nem hat túl ösztönzően, közismert dolog. Azok, akiket folyton csak szapulnak a munkahelyükön, nagyobb eséllyel fognak másfelé kacsintgatni, mint évtizedeken keresztül egy olyan helyen ülni, ahol egy jó szót sem kapnak. Az viszont kevésbé ismert, hogy a konstruktív negatív kritika igenis segíthet a fejlődésben, amennyiben az alany képes felismerni, hol és min is kéne változtatnia. Mert ahhoz, hogy változtatni tudjunk egy adott helyzeten, először is rá kell jönni, mi is a baj vele.
– Ha egy kicsit átfogalmazom ezt a büntetés dolgot, mindjárt érthetőbb lesz, mire gondolok. Van-e szükség arra, hogy az emberek betartsák a kereteket és a csoportnormákat? És arra, hogy az elvárásoknak megfeleljenek? Rendben van az úgy, hogy egyesek késhetnek, viselkedhetnek mások számára terhes módon, lógathatják a lábukat, míg a többiek alkalmazkodnak a szabályokhoz, normálisan viszonyulnak kollégáikhoz, és teljesítik az elvárásokat? És mi legyen szándékos károkozás vagy lopás esetén? Oké talán, ha nincsenek következmények? – okoskodott tovább. (A szabályok megszegése egy meetinget is tönkretehet. Hogy ezt elkerüljük, szükség van a szankciókra.)
– Jó-jó, ebben igazad lehet. Következményekre szükség van, különben igazságtalannak fogja érezni a többség, hogy néhány embernek mindent elnézel. De eddig azt állítottad, hogy nem kellene mindenféle büntetésekkel a félelem kultúráját kialakítani. – szembesítette Cservenyákot korábbi írásaival beszélgetőtársa.
– Szó sincs félelemkeltésről. Egyszerűen csak egyértelmű keretek vannak, visszajelzés, ha valaki nem tartja be őket, végül pedig a kiszámítható, fokozatosan erősödő következmények jönnek.
– Miféle következményekre gondolsz itt? – feszegette tovább a kérdést az olvasó.
Visszajelzést adni kell... De hogyan?
A visszajelzés lehetőséget teremt arra, hogy olyannak lássa magát, amilyennek mások látják őt. Ahhoz viszont, hogy ne sértés, hanem hatékony eszköz legyen a teljesítmény javítására, itt is be kell tartani bizonyos szabályokat.
– Elsőként, már az is egyfajta büntetés, ha az illetőnek akár a vezetőtől, akár a csoporttól negatív visszajelzéseket kell bezsebelnie, majd konkrét vállalásokat kell tennie arról, hogy miképpen fog változtatni működésén a jövőben. Természetesen egy beszélgetésből kiderülhet, hogy nem az illető a hunyó, valami más van a háttérben. Ekkor a büntetésről a problémamegoldásra kerül át a fókusz. Aztán, különösen ha teljesítménybeli problémákról van szó, a mozgó bér, a prémium vagy az előrelépés elmaradása már markánsabb üzenet. A szóbeli visszajelzéshez képest pedig már igen kemény jel, ha valaki írásbeli figyelmeztetést kap. Végül pedig, ha semmilyen próbálkozás nem vezet eredményre, az elválás a legkeményebb büntetés, amit egy munkahely adhat.
– Csak nem azt akarod ezzel mondani, hogy csakúgy, mint a kutyáknál, akiket egyébként nagyon szeretünk, néha muszáj belenyomni az emberek orrát is, ha a perzsaszőnyeg kellős közepére piszkítanak? – hüledezett az olvasó.
– Hát igen, szerintem néha elkerülhetetlen. De közben minden, amit egyébként írtam az önmotivációról, a felelősségvállalásról, a pozitív ösztönzésről, továbbra is igaz. Egyszerűen csak arról van szó, hogy nagy ritkán az orrára kell koppintani egyeseknek.
