Tartozik? Ne tegye, mert most már többe kerül!

Az adószakértők szerint aránytalanul nagy terhet ró a késedelembe eső gazdálkodókra, hogy januártól kötelező a késedelmi kamat felszámolása, és minimum 40 eurónak megfelelő forintot is fel kell felszámolni behajtási költségátalányként.

Sokba kerül a tartozás – Kép: SXC

Siklós Márta, a LeitnerLeitner vezető adótanácsadója szerint különösen olyan, jóhiszemű vállalkozások helyzetét nehezíti az intézkedés, amelyek azért nem tudnak alvállalkozóiknak pontosan fizetni, mert őket sem fizette ki a fővállalkozó. A cég közleménye emlékeztet arra, hogy  a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) 2013. július 1-jétől hatályos módosítása több ponton is megváltoztatta a számlák késedelmes kifizetésére vonatkozó szabályokat. A késedelmesen fizető fél a késedelmi kamaton túl köteles megfizetni a behajtással kapcsolatos valós vagy vélelmezett költségeket is.

Ennek mértéke – a megkésett összeg nagyságrendjétől és a behajtással kapcsolatosan felmerült tényleges költségektől függetlenül – legalább 40 eurónak megfelelő forintösszeg, amelytől a felek csak felfelé térhetnek el. A szerződés költségátalányt kizáró vagy a Ptk.-tól egyéb módon eltérő rendelkezése automatikusan semmisnek minősül. A behajtási költségátalány fizetése nem mentesít a késedelem egyéb jogkövetkezményei, például a késedelmi kamat fizetése alól.

A rendelkezést a gazdálkodószervezetek közötti szerződések esetén, valamint a közbeszerzésekre kötelező alkalmazni, a 2013. március 16-án vagy azt követően kötött szerződések esetében. A magánszemélyekkel kötött szerződésekre az új szabály nem vonatkozik. Bár a 40 eurós összeg nem tűnik soknak, nagy mennyiségű késedelmesen fizetett számla esetén már jelentős teher. Nagyobb cégek számára a felmerülő adminisztrációs terhek is problémát jelenthetnek, míg a mikro- és kisvállalkozásoknál akár fizetőképességbeli nehézséget is okozhat az új szabály – emeli ki a tanácsadó.

Mennyit is fizetek? Így adózunk idén!
Január 1-jétől több ponton változtak a személyi jövedelemadóra (szja) és a társadalombiztosítási járulékokra vonatkozó szabályok, kibővült az adómentes juttatások köre, már a lakáshitel is törleszthető cafeteriából.
Az új szabályozás a szakértő szerint elvi kérdéseket is felvet. Például azt, hogy mennyire jogos a behajtási költségátalány megfizettetése akkor, ha a jogosultnak egyáltalán nem merült fel a behajtással kapcsolatos költsége, és amikor a kötelezett a fizetési határidő után ugyan, de a behajtás előtt kamatostul fizetett. További torzulás, hogy a behajtási költségátalány összege nem függ az ellenérték nagyságrendjétől, sem a késedelem mértékétől, így alacsony összegű számlák esetén a szankció akár meg is haladhatja az ellenérték összegét, akkor is, ha a késedelem csupán 1-2 nap – mutat rá.

„A szabályozás ugyan uniós irányelven alapul, azonban a hazai törvényszöveg szigorúbbra sikerült, mint a nemzetközi norma; ezért elvileg lenne mód arra, hogy könnyítsenek a magyar szabályokon" – véli Siklós Márta. Az irányelv szövege szerint ugyanis a tagállamoknak csak azt kell biztosítaniuk, hogy amennyiben kereskedelmi ügyletekben késedelmi kamat válik esedékessé, a hitelező jogosult legyen az adóstól legalább 40 euró összegű átalány megfizetését követelni.

Az adószakértő szerint nem tisztázott egyebek között az, hogy a jogosult a késedelembe esést követően jogszerűen lemondhat-e a behajtási költségátalányról, és ha megteszi, hogyan kell ezt dokumentálnia, elszámolnia. Fennáll annak a veszélye is, hogy ha a jogosult lemond a behajtási költségátalányról, a NAV hiányzó bevételnek tekintheti az összeget, amelyre adóhiányt állapíthat meg – figyelmeztet a LeitnerLeitner.

Csak elvben rövidülnek a fizetési határidők?
2013. július 1-től jelentős változások léptek életbe a pénzfizetésre vonatkozó szabályok területén. Megváltoztak a fizetési határidőkre vonatkozó szabályok is, amelyek több vállalkozás napi működését is befolyásolhatják. Szakértőnk szerint lehet, hogy sajnos, csak elviekben. Itt találja a részleteket!

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo