Telephely-felújítás: 7 dolog, amin garantáltan spórolhatunk

Mint annyiszor az életben, egy felújításnál is megállja a helyét az a mondás, hogy „szegény ember drága cipőt vesz”. Egy olcsóbb ajánlatról könnyen kiderülhet, hogy a végén többe kerül majd, mint a drágábbnak tűnő verzió. Különösen igaz ez, ha hozzászámoljuk az időkiesést, amit a félprofi szakembergárda okoz, és az úgynevezett bújtatott anyagköltségeket, amiket nem terveztek be előre. Összegyűjtöttünk 7 olyan dolgot, amivel garantáltan spórolhat egy telephely-felújításnál.

Kép:Pixabay

1. Egyeztessünk a hatóságokkal, mi az a szükséges minimum, amit hogy a hivatalos engedélyek beszerzéséhez meg kell csináltatnunk! Ehhez képest határozzuk meg, hogy mennyit szeretnénk tudunk többet költeni, így elkerülhetjük, hogy látszólag szükséges dolgokra fölöslegesen áldozzunk. Kiemelten fontos és egyben ajánlott a költségek maximalizálása.

2. A felújítás folyamata során tartsunk magunknál egy mappát, melyben a különböző folyamatoknak a számláit külön-külön tárolhatjuk! Így később is visszakereshetjük, hogy mikor mire és mennyit költöttünk.

3. Ne a legolcsóbb ajánlatot válasszuk, hanem azt amelyiket a mesterember adja! Érdemes referenciákat kérni, de az ”ismerősöm ismerőse” se mindig elég. Szerződés aláírása előtt vegyük a fáradtságot és beszéljünk referenciában megadott cégvezetőkkel és ha lehet, győződjünk meg a saját szemünkkel arról, hogy milyen munkát végeznek azok, akiket épp megbízni készülünk.

Az ültetési renden is múlhat a hatékonyság

Kevesebb túlórapénzt kell fizetni, drasztikusan leesik a betegállományban töltött idő, az irodai papírfelhasználás pedig akár 60 százalékkal is csökkenhet – sok cégtulajdonos álmodozik erről, és feltehetően nem is gondolnak arra, hogy ehhez csak a cég irodáját kell átalakítani.

Mára általános elvárássá vált az irodapiacon, hogy az irodaterek elrendezése a lehető legjobban támogassa a munkavégzést és a kommunikációt, így a költözéskor egyre több cég kéri belsőépítész segítségét. Az iroda kialakításánál mind többen veszik figyelembe a dolgozók egyéni igényeit is; ehhez akár belső felméréseket is végeznek.
4. Ne higgyük el, hogy az anyagköltség benne van az árban! Kérjünk be külön ajánlatot a munkadíjra és külön az anyagköltségre! Fontos, hogy az utóbbi beszerzésekor legyünk jelen, de legalábbis számlát kérjen róla a mesterember. Így az ajánlatban foglalt és tervezett kiadásokat folyamatosan nyomon követhetjük, összevethetjük a tényleges költésekkel. Nem utolsósorban minimálisra csökkentjük az esélyét annak, hogy olyanért fizessünk, amit esetleg nem a mi telephelyünk felújításakor használtak fel a kreatív szakemberek.

5. Alaposan gondoljuk át a konnektorok és az elektromos kiállások elhelyezését még a munkafolyamat megkezdése előtt! A későbbiekben ugyanis már szinte csak károkozással lehet áthelyezni a meglévő konnektorokat. Tervezzük meg előre, hová szeretnénk a számítógépet, lámpát, hűtőszekrényt, illetve valamennyi szükséges elektromos berendezést, így a későbbiekre nézve nemcsak pénzt spórolunk meg a cégnek, de sokkal esztétikusabb is, ha nem látszódnak a különböző elektromos vezetékek. A vízvezeték-szerelő munkájának megkezdése előtt mindenképpen érdemes utánanézni, hogy merre futnak a közművek csövei, nehogy a nagy bontásban megsértsük őket. Ez a mulasztás ugyanis nem kis javítási költséget vonhat maga után.

6. A festőket kérjük meg, hogy hagyjanak valamennyi festéket majd a vödörben a későbbiekre nézve, hogy az esetleges kisebb sérüléseket, hibákat magunk is kijavíthassuk! Így megspórolhatjuk a keresgélési időt, hogy pont ugyanolyat találjunk, mint amivel az adott helységekben dolgoztak a szakemberek.

7. Felejtsük el, hogy a határidők azért vannak, hogy a telephelyünket felújítók betartsák azokat. Mindig számoljunk legalább 8-10 nap csúszással a tervezett végdátumhoz képest, így nem érhet minket meglepetés, ha például új termék fejlesztését, utazást kötnénk a felújítás befejezéséhez. Ráadásul nem kell további mesterembereket bevonni a munkálatokba a szoros határidő miatt.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo