Több ezer állásba kerülhet a madárinfluenza

Ha nem kap állami segítséget, hamar bajba kerülhet a madárinfluenza miatt bajba jutott víziszárnyas-ágazat.Míg ugyanis a tenyésztőket kártalanítják, a feldolgozók ilyesmire nem számíthatnak, ezért már a napokban elkezdődhetnek a kényszerű létszámleépítések.

Kép: Pixabay

A dolgozók egy része már állást keres, hisz még a fizetéseket és a járulékokat sem tudják kigazdálkodni a jószág híján leállt üzemek. Sokakat hitel is terhel, így nem várhatnak hónapokat a bérükre. Az ágazathoz kapcsolódó vállalkozásokat is beleszámítva háromezer ember sorsa a tét. Pedig a tulajdonosoknak a kormány döntéséig egy, a segítséget meglebegtető ígéret is elég lenne, ha az a megfelelő helyről jönne – írta a Magyar Nemzet. Erre alapozva ugyanis legalább érdemes lenne fenntartani a most éppen nem működő rendszert, mert a veszteségük minden nappal csak tovább nő.

A madárinfluenza miatt eddig 3,3 millió baromfit kellett leölni, ennek 74 százaléka kacsa, 11,5 százaléka pedig liba volt. Csirkéből és pulykából jóval kevesebbet kellett levágni. Az állattartók jogszabály alapján részesülnek kártalanításban, ha állataikat meg kell semmisíteni. A jelenlegi állás szerint mintegy hárommilliárd forint segélyre számíthatnak. A lap által megkérdezett tenyésztők így is igen nehéz helyzetbe kerültek azzal, hogy nem tudnak állatot tartani és értékesíteni. Sok esetben elhúzódik a kártalanítás, ahogyan a szárnyasállomány újratelepítési lehetősége is. Ráadásul ők hiába kapják meg a pénzüket, ha közben bedobják a törülközőt az élő állatokat tőlük megvásárló feldolgozók. Hónapokba telik ugyanis, mire az újratelepített kacsa és liba vágósúlyú lesz.

A madárinfluenza által érintett vidékről a krízis előtt kilenc hazai vágóhidat láttak el a tenyésztők a napi működéshez szükséges alapanyaggal. A vágásokat azonban már tavaly novembertől csökkenteni kellett, hiszen a kényszervágások miatt egy idő után alapanyaghiány lépett fel. Hat üzem le is állt a termeléssel, és dolgozóit állásidőre kezdte fizetni, hasonlóra pedig még az idei első negyedévben is számítani lehet. Ennek bérköltsége – figyelemmel a minimálbér idei növekedésére is – az idei első fél évben 2,4–2,8 milliárd forintra rúg, attól függően, hogy a kisegítő üzemek költségét is ideszámoljuk-e.

Fontos intézkedés a madárinfluenza miatt
Az országos főállatorvos az egész országra kiterjedően elrendelte a baromfitartó gazdaságok számára, hogy állataikat kizárólag teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen etessék és itassák.

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo