Több kárt okoz, mint hasznot a kormány kedvenc adója

A szakmai szervezetek továbbra is egyeztetéseket sürgetnek a reklámadóról, és a kormánytól azt kérik, hogy fontolja meg az adó eltörlését annak káros gazdasági hatása miatt, a költségvetési bevételnél ugyanis sokszor nagyobb a gazdaságnak okozott kár.

Kép: PP

A Magyar Reklámszövetség és további kilenc szervezet közös álláspontja szerint a reklámadót módosító javaslat csökkenti a mikro- és kisvállalkozások növekedési lehetőségeit. Az alacsony árbevételű vállalkozások számára javasolt 0 százalékos adókulcs 100 millió forintos reklám árbevételig ad könnyítést, míg minden nagyobb árbevételű vállalkozás számára egységes 5,3 százalékos tervezett adóval számol. Ez egyértelműen csökkenti a hazai mikro- és kisvállalkozások növekedési lehetőségeit, és fokozza a hazai kis- és középvállalkozások versenyhátrányát a nagyvállalatokkal és globális szereplőkkel szemben - mutat rá közleményében a Magyar Reklámszövetség. A szakmai szervezetek szerint a törvénytervezet világossá teszi, hogy a kormányzat csak néhány piaci szereplőnek kedvez, de a reklámipar összes többi szereplőjét indokolatlan adóemeléssel terheli.

Mint azt korábban megírtuk, tízszeres extra adóteherrel sújtja az új reklámadó tervezet például azokat a vállalkozásokat, amelyek eddig az 1 százalékos adókulcs hatálya alá estek, hiszen míg eddig egy 800 milliós árbevételű vállalkozásnak 3 millió forint reklámadót kellett megfizetnie, addig a módosítással 37,1 millió forint adó megfizetésére köteleznék.

A szakmai szervezetek kifogásolják továbbá, hogy az új tervezetben nem esik szó a saját reklám megszüntetéséről. A reklámadó tervezetből kiderül, hogy a saját reklám az adó hatálya alatt marad, ennek megfizetése a 100 millió forint feletti egységes adókulcs miatt minden nagyobb, terméket előállító és szolgáltatást forgalmazó cég számára óriási költségemelkedést jelent. A szövetség rámutat: a tervezett 7-9 milliárd forint várt adóbevételnél lényegesen nagyobb a teljes magyar gazdaság számára okozott kár.

A szövetség korábban is jelezte, amit nemzetközi tanulmányok is alátámasztanak, az egységes adó bevezetése növeli a fogyasztói árakat, inflációt gerjeszt, elbocsátásokat eredményez, elmélyíti a versenyhátrányt a globális szereplőkkel szemben, és a magyar nyelven elérhető médiatartalmak mennyiségének csökkenéséhez, ezek minőségének nagymértékű romlásához vezet - fogalmaz a reklámszövetség.

Ki fizeti be a reklámadót?
A reklámadó törvény tervezett módosításának elfogadása esetén a top 100 médiavállalat közé tartozó klasszikus médiacégek nagyságrendileg fele lehet adóköteles.
A közleményben a szövetség megjegyezte: a korábbi sajtóértesülések és az Európai Bizottság eljárása alapján a szakma azt várta, hogy a kormány egyeztet az érintett szervezetekkel, ennek ellenére egyeztetés nélkül jelent meg az újabb tervezet a kormany.hu-n.

A Magyar Reklámszövetség és a szakmai szervezetek a reklámadó-módosítási tervezethez benyújtható észrevételi lehetőséggel május 9-ig élni fognak, a Magyar Reklámszövetség pedig a napokban tervezi benyújtani az Európai Bizottság számára észrevételét a magyar reklámadó tárgyában indított vizsgálat kapcsán.

A reklámadó újabb tervezete súlyos csapást mér a hazai médiavállalkozásokra

A reklámadó módosított változata is káros az ország gazdaságára, - közölte a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE). Az érdekvédelmi szervezet ezért továbbra is fenntartja korábbi véleményét és annak teljes eltörlését javasolja. Az indokolatlan, a költségvetési bevételek alakulásával sem alátámasztható különadó bevezetése, illetve fenntartása növeli a fogyasztói árakat, inflációt gerjeszt, elbocsátásokat eredményez és elmélyíti a versenyhátrányt a globális piaci szereplőkkel szemben. Mindez ahhoz vezet, hogy a magyar nyelven elérhető médiatartalmak mennyisége csökken, minősége romlik. Ez nem lehet a kormány célja, ezért a lapkiadók ismételten javasolják a különadó teljes kivezetését.

Mit tehet Brüsszel a reklámadóval?
A Bizottság szerint fennáll a veszélye, hogy a magyar reklámadó torzítja a piaci versenyt, ezért vizsgálatot indított vele kapcsolatban. Mik a problémák és mik lehetnek a következmények, ha ezeket bizonyítottnak látja a vizsgálat?

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo