Totális visszavonulót fújt a Miniszterelnökség

Miniszterelnökség nem ért egyet sem a fideszes Gulyás Gergelynek, sem pedig a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a jövedéki biztosíték mértékéről, emeléséről szóló javaslataival, ezért törvénymódosítást kezdeményez, amely visszaállítja a jövedéki biztosíték mértékét a 2014. január 1-jei szintre.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Kép:FreeDigitalPhotos.net/digitalart

A Lázár János vezette Miniszterelnökség ezt kedden rövid közleményben tudatta az MTI-vel. Az ügy előzménye, hogy tavaly novemberben, az adótörvények elfogadásakor a parlament úgy döntött, az alkoholtermékek, a sör, a bor, a pezsgő, valamint a köztes alkoholtermékek forgalmazásánál a jövedéki biztosíték összegét 22 millióról 150 millió forintra emeli.

Néhány héttel később azonban, a 2015-ös költségvetést megalapozó törvénycsomag megszavazásakor a képviselők módosítottak ezen, és úgy határoztak, hogy a nettó árbevétel függvényében sávosan állapítják meg a jövedéki biztosíték mértékét. A sávos rendszer azonban csak 2016. január 1-jén lépne hatályba.

Gulyás Gergely erről azt mondta, hiba csúszott a törvénybe, ezért hétfőn törvénymódosítást kezdeményezett, hogy a jövedéki biztosítékot a nettó árbevétel függvényében megállapító szabályozás 2016. január 1-je helyett már idén március 1-jén lépjen hatályba. Jelezte egyúttal, hogy az érintett alkoholforgalmazóknak addig sem kell rendelkezésre bocsátaniuk a megemelt jövedéki biztosítékot. Az előzményeket itt találja. 

Az NGM közleménye szerint a tárca egyeztet az adóhatósággal azért, hogy körültekintően járjon el, és senkit ne érhessen hátrány a törvénymódosítás hatálybalépéséig.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo