Továbbra sem fizetnek az építőipari cégek

A piaci környezet pozitív változásai egyelőre nem eredményezték a magyar építőipar fizetési szokásainak javulását, sőt, valamennyivel még romlott is a helyzet tavalyhoz képest. Az Atradius legfrissebb elemzése azt mutatja, hogy továbbra is az építőipar vezeti a nem fizetéses esetek listáját a magyar gazdaságban.

A hitelbiztosító tapasztalatai szerint, míg az építőiparban évente átlag 100 esetben kell vizsgálatot indítani nem fizetés miatt, a második helyen álló fuvarozásban csak 30 ilyen eset fordul elő.  Az elemzők a tavalyi brutális visszaesés után csak 2017 végére várják az építőipar teljesítményének javulását, mert akkorra fejeződik be a CSOK bevezetése óta újraindult lakásépítkezések első hulláma.

Kép:Pixabay

Az Atradius hitelbiztosító országigazgatója kiemelte, a halasztott fizetés továbbra is meghatározó az építőiparban, mint ahogy az is, hogy az építőipari cégek késnek a számláik kifizetésével. A B2B, tehát a vállalati ügyfeleknek megszabott számlafizetési határidők az építőipar esetében körülbelül két héttel haladták meg az országos átlagot. – „Ez azt jelenti, hogy a szállítók eleve több időt adtak építőipari vevőiknek a számlák kifizetésére, mint más iparági partnereiknek, és még ennek ellenére is gyakran később jutottak hozzá a pénzükhöz” – mondta Vanek Balázs, az Atradius országigazgatója.

Az építőipar jövőjét az áfakulcs és a munkaerőhiány határozza meg
Kedvező fordulat következett be az építőiparban a januári 18,5 százalékos éves bővüléssel, és optimizmusra ad okot, hogy jelentősen nőtt a hó végi szerződésállomány is - emelték ki az MTI-nek nyilatkozó elemzők. A szakértők szerint elsősorban az 5 százalékos áfakulcs jövője és a munkaerőhiány határozza meg a szektor jövőbeli teljesítményét.
Az Atradius közleményéből kiderül, hogy elemzői a szektor legfőbb kockázatának továbbra is a megrendelések összetételét tartják.  Míg a német, francia vagy holland építőipar motorja a lakásépítés, addig Magyarországon az uniós finanszírozású infrastrukturális beruházások húzták az építőipart.  „Mindenképpen egészségesnek tartjuk, hogy újraindultak a lakásfejlesztések. Ugyanakkor hiába mutat másfélszeres növekedést a szektor idei megrendelés-állománya az egyéb épületek kategóriájában, mint egy évvel korábban.  Az összes beruházást tekintve ez ismét a nagyberuházásokról, gyorsforgalmi útépítésekről szól, nem pedig lakóépületekről” – mondta Vanek Balázs.

A tanulmány kiemeli azt is, hogy az infrastrukturális beruházások elszívják a szakképzett munkaerőt a lakásépítések elől, miközben a vállalatok 50%-a már eleve a munkaerőhiányt tartja a növekedés legnagyobb akadályának.  A munkaerő problémája a lakásvásárlóknak is rossz hír, mert az ingatlanfejlesztők csak kevésbé hatékonyan és többletköltségekkel tudják átadni a lakásokat, és ennek az árak emelkedése lehet a következménye.

A lakásárakat az áfa változása is emelheti, vélik az elemzők.  Ha marad a jelenlegi szabályozás, akkor 2019-ben megszűnik a lakások kedvezményes áfája. – „A nagy kérdés itt az lesz, hogy az építőipari vállalatok ebből mennyit tudnak majd a vevőkre hárítani. A beruházók megpróbálják majd a lehető legtöbb projektet átadni az áfaemelés előtt, így előfordulhat, hogy visszaesés következik be az építőiparban. 2020-ban pedig kifutnak az Európai Uniós támogatások, és ez szintén visszaesést okozhat” – mondta az országigazgató.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo