Újabb csalás - Nem létező pályázattal próbálják lehúzni a vállalkozókat

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) megtévesztőnek tartja a Net-Tender Kft. által hirdetett, ingyenes számítógépek beszerzésének lehetőségére vonatkozó pályázati felhívást.

Az intézmény az MTI-hez eljuttatott közleményben jelezte, hogy sem az interneten oldalon elérhető Uniós pályázatok 2013 című oldalhoz, sem a pályázati kiíráshoz nincs köze, annak elnevezése és tartalma negatívan befolyásolja az uniós pénzek elosztásáért felelős intézményrendszerről kialakult képet. A megtévesztő pályázati felhívással összefüggésben, amennyiben az szükséges, az NFÜ megteszi a jogi lépéseket.

Kép: PP-archív

Az ingyenes számítógépek beszerzésére vonatkozó felhívásban 6500 forint adminisztrációs hozzájárulási díjat kérnek a pályázóktól, ezzel szemben az uniós pályázatokat kezelő magyar intézményrendszer a benyújtott pályázatok vonatkozásában elbírálási költséget sosem számol fel - hangsúlyozta az NFÜ. Az ügynökség egyben jelezte azt is, hogy továbbra is várja az innen elérhető oldalon az uniós támogatásokkal kapcsolatban a lakosság tudomására jutott visszaélések vagy törvénytelenségek bejelentését.

Nem ez az első eset

Korábban a Piac&Profit szakértője, Dr Szabó Bencét hívta fel a figyelmet arra, hogy több olyan pályázni szándékozó cégvezető kereste meg, akik csalás áldozatai lettek. Az EURO Pályázat ügyvezető igazgatója akkori (innen elérhető) írásában jelezte, hogy a jelenség nem új, de ismét egyre gyakoribb.

Konkrétan olyan pályázati lehetőséggel hitegették a pórul járt vállalkozókat, amelyek már hónapok óta, esetleg több mint egy éve nem elérhetőek, azaz érvényes pályázatot már nem lehet benyújtani. A csalók sajnos ezt nem közölték a pályázni szándékozó cégekkel, helyette „eljátsszották”, hogy a kiírásra még mindig fogad az intézményrendszer pályázatokat, és persze nem felejtették el bezsebelni a több tízezer, olykor százezer forintos fix díjukat.

Érdemes tehát alaposan ellenőrizni az ilyen ajánlatok valóságtartalmát.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo