Üzleti Etikai Díj 2017 - Jelölje Ön is saját vállalatát!

Várjuk azon vállalatok jelentkezését, melyek vezetői, munkatársai úgy érzik, hogy etikus, felelősségteljes magatartással vesznek részt az üzleti életben, és ezért pályázni szeretnének a 2017. évi Üzleti Etikai Díjra. A független, üzleti és kormányzati szereplő által nem befolyásolható „Üzleti Etikai Díj” 2000 óta, immár 18. éve kiemelkedő szerepet tölt be az üzleti életben etikusan működő cégek elismerésében. Az Üzleti Etikai Díjról szakmai konzultációt tart a díjalapító szeptember 19-én, Budapesten.

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!

Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz

2025. szeptember 17.

Részletek itt >

Az Üzleti Etikai Díjat kizárólag pályázat útján lehet elnyerni.Pályázatot csak a díjra jelölt cégek adhatnak be. A díjra jelölésre az alapítók által felkért gazdasági szakmai szervezetek jogosultaktagjaik sorából, illetve önjelölésre, a vállalatok saját maguk jelölésére is van lehetőség a szervező, a Piac & Profit által meghirdetettek szerint.

A jelölés után az Üzleti Etikai Díj Kontroll Bizottsága dönti el, mely jelölteket kérhet fel a szervező a pályázat benyújtására. Nevezési díj nincs!

Az önjelölések beadásáról, tartalmi követelményeiről, az Üzleti Etikai díjról részletesen itt tájékozódhat!

Az önjelöléseket 2017. szeptember 13-ig fogadjuk!

Jelölés leadása: [email protected] 

Figyelem! Üzleti Etikai díjat csak egyszer lehet kapni. A díjat már birtokló cégek jelölését nem fogadjuk! A díjat csak az alapítók vonhatják vissza! A díjjal embléma, logó viselésének jogosultsága jár együtt!

A díj odaítélésének első lépése a jelölés, mely vállalkozói szakmai szövetségek, kamarák által, illetve a cégek önjelölésén keresztül történik.

A pályázatra felkért vállalatoktól max. 5 oldalas pályázati anyagot várunk, esetleg különféle vállalati anyagok mellékelésével együtt. A pályázatra felkérésben részletesen megadjuk a pályázat benyújtásának paramétereit.

A pályázatra felkérés folyamatosan, a beérkezett jelölések után pár napon belül, legkésőbb szeptember 15-ig  megtörténik!

A pályázat beadási határideje: 2017. október 10.

A pályázat elkészítéséhez, cége Üzleti Etikusságának megjelenítéséhez, megfogalmazásához, az üzleti etika gyakorlati megnyilvánulásának pontosításához szakmai segítséget adunk!!!

Az Üzleti Etikai Díjról szakmai konzultációt tart a díjalapító szeptember 19-én, Budapesten. A konzultációval kapcsolatban a további részleteket és a jelentkezési lapot itt találja!

További információk, kérdések: [email protected], Telefon : Szabó Szandra (1) 239-9597, [email protected] 

Jelölje ön is vállalatát!

Véleményvezér

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.
Fülön csapták Orbán Viktor barátját

Fülön csapták Orbán Viktor barátját 

Az ellenzék ezúttal ártatlan.
Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában

Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában 

Az ukránok állnak győzelemre, legalábbis Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo