Változhat a cégvezetők felelőssége

Máris módosítaná a Ptk.-t a kormány, így változhatnak a vezető tisztségviselők felelősségére vonatkozó szabályok. Az új Ptk. előkészítését irányító Vékás Lajos jogászprofesszor nyílt levélben tiltakozik az igazságügyi miniszternél.

Kép: Pixabay

Az Igazságügyi Minisztérium az új Polgári Törvénykönyv módosítását tervezi – írja a Jogászvilág értesüléseire hivatkozva az Adó Online. Visszatérhet az önálló zálogjog, a közhiteles zálogjogi nyilvántartás, jelentősen módosulhatnak a társasági jogi, ezen belül a vezető tisztségviselők felelősségére vonatkozó szabályok. Eltűnhetnek a faktoring, a pénzügyi lízing- és a franchise szerződésekre vonatkozó új szabályok. A vezető tisztségviselő belső felelőssége kapcsán felmerül a kérdés, hogy nem lenne-e célszerűbb visszatérni a régi Gt. 30. § (2) bekezdésében foglalt felelősségi szabályozáshoz: ebben az esetben a vezető tisztségviselő belső felelősségére nem a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség szabályait kellene alkalmazni.

A kevesebb, mint két éve hatályos új Ptk. módosítását a kormány szerint az azóta eltelt időszak gazdasági változásai, valamint a bírói jogalkalmazás bizonytalanságai indokolják. A kormány módosító javaslatait itt ismerheti meg részletesen.

Vékás Lajos jogászprofesszor, aki az új Ptk. előkészítését vezette, nyílt levélben tiltakozott a kormányzati szándék ellen „A Ptk. tervbe vett módosítását alapvetően téves jogpolitikai döntésnek tartom. Olyan súlyosan hibás lépésnek, amely a rendkívül káros, kapkodó törvényhozási gyakorlatot immár egy magánjogi kódex esetében is alkalmazni kívánja, és megfeledkezik a jogállamiság egyik alapvető attribútumáról: a jogbiztonság követelményéről. Mit várhatnak az állampolgárok és a gazdaság szereplői egy olyan jogalkotási filozófiától, amely – kormányváltás nélkül! – ilyen rövid, valódi gyakorlati tapasztalatokat még nem hozó időszak után módosítani akarja a jogrendszer egyik alappillérét. A jogkeresők elbizonytalanítása és a kódex tekintélyének lerombolása elviselhetetlenül nagy ár néhány jogértelmezési bizonytalanság eloszlatására teendő dadogó kísérletért„ – áll a professzor nyílt levelében.

Mikor felel a vezető tisztségviselő?
A Polgári Törvénykönyv alapján a vezető tisztségviselők a jövőben fokozottabb felelősséggel kötelesek eljárni. Az ügyvezetők felelőssége komoly aggodalmakat keltett a cégvilágban, ezért jó tudni, hogy milyen esetekben merülhet fel a felelősség kérdése.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo