Változnak a cafeteriakeretek (is)

Jelentős változások következnek be a béren kívüli juttatások területén: az úgynevezett cafetéria juttatások köre 2017-től nagymértékben leegyszerűsödik, ugyanakkor jelentősen szűkül is. Az új szabályok két típusú béren kívüli juttatást tesznek majd lehetővé. A LeitnerLeitner szakértőinek segítségével bemutatjuk a legfontosabb változásokat.

Az Országgyűlés az adótörvényekkel együtt június elején elfogadta az új cafeteriaszabályokat is, amelyek jelentősen átalakítják a béren kívüli juttatások rendszerét. Egyrészt évente 100 ezer forintot lehet adni készpénzben a munkavállalónak a munkáltatót terhelő 34,51%-os kedvezményes mértékű adózás mellett, amelyen felül – normál esetben – kizárólag SZÉP kártya nyújtható szintén kedvezményes adózással. A három alszámlát illetően nincs változás, továbbra is 225 ezer forint a szálláshely, 150 ezer forint a vendéglátás és 75 ezer forint a szabadidő „zseb” éves kerete. A fentieken kívül csak speciális esetekben lehet béren kívüli juttatást adni: például a szakszervezeteken keresztül üdülési szolgáltatásban részesülhetnek a dolgozók, míg a szövetkezetek készpénzt adhatnak tagjaiknak.

A cafetériajuttatások együttes éves kerete a közszférában dolgozók esetében a 200 ezer forint, a versenyszférában ennek több mint a duplája, 450 ezer forint lehet - hívta fel a figyelmet a LeitnerLeitner adótanácsadó és könyvvizsgáló cég blogjának legfrissebb bejegyzése.

Kép: cafeteriatrend

2017-től kezdődően tehát már nem minősülnek béren kívüli juttatásnak az alábbiak:

  • a munkahelyi étkeztetés,
  • az Erzsébet-utalvány,
  • az iskolakezdési támogatás,
  • a helyi utazási bérlet,
  • az iskolai képzés költsége,
  • befizetés az önkéntes kölcsönös nyugdíj- és az egészségpénztár/önsegélyező pénztárba
  • befizetés a foglalkoztatói nyugdíjba.
Ez az ára a készpénzesített cafeteriának
A brüsszeli ítélet mögé bújva a kormány jól átszabta a 2017-es cafeteria-rendszert. Az adómentesen adható juttatások köre marad, a kedvezményesen adható elemek köre jelentősen szűkül, és – a Szép-kártyát leszámítva – az eddig 34,51%-kal adózó elemek után jövőre 49,98%-ot fizet a munkáltató. A részleteket illetően azonban még vannak kérdőjelek.
A felsorolt juttatások a továbbiakban már csak magasabb, 49,98%-os csak adóteher mellett lesznek elérhetők, amennyiben azokat cafetériaszabályzat az érintetteknek azonos feltételekkel és azonos módon biztosítja. Az Erzsébet utalvány tekintettel az Európai Bíróság februári döntésére pedig várhatóan megszűnik. A többi elem idén augusztus 1-jétől kedvezményesen adózó béren kívüli juttatásnak, 2017-től pedig „egyes meghatározott juttatásnak” minősül majd a jogszabály szerint.

Idén augusztus 1-jétől kedvezményesen adózó béren kívüli juttatásnak, 2017-től pedig egyes meghatározott juttatásnak minősülnek majd a célzott szolgáltatásra adott önkéntes kölcsönös pénztári befizetések is, csak úgy, mint a jelenleg kedvezőbb adózású önkéntes pénztári befizetések.

Jó hír viszont, hogy megmarad, sőt bővül az adómentes juttatások köre.

Megmaradó, leginkább elterjedt adómentes juttatások:

  • kulturális belépők (évente legfeljebb 50 ezer forint értékben juttatott, kulturális szolgáltatás igénybevételére - muzeális intézmény és művészeti létesítmény (kiállítóhely) kiállítására, színház-, tánc-, cirkusz- vagy zeneművészeti előadásra, közművelődési tevékenységet folytató szervezet által nyújtott kulturális szolgáltatás igénybevételére - szóló belépőjegy, bérlet, továbbá könyvtári beiratkozási díj, ide nem értve a SZÉP kártya szabadidő alszámlájára utalt munkáltatói támogatást),
  • sportrendezvényre szóló belépők (2016. augusztus 1-jétől ezeket már csak sportszervezet vagy sportszövetség rendezheti),
  • a lakáshitel-támogatás,
  • a bölcsőde költségeinek támogatása.
Lakáscafeteria: változások augusztus elsejétől
Egyre népszerűbb a lakáscélú támogatás a munkavállalók és a munkáltatók körében is, ezért érdemes figyelni arra, hogy augusztus elsejétől jelentős változások jönnek a juttatás feltételrendszerében – hívta fel a figyelmet Fata László cafeteriaszakértő.
Már idén, a kihirdetést követően bekerülnek az adómentes juttatások közé:
  • a mobilitási célú lakhatási támogatás: a munkaviszony első 2 évében a minimálbér 40%-a, második 2 évében 25%-a, az ezt követő évben pedig 15%-a
  • felsőoktatási képzés mellett foglalkoztatottaknak kifizetett juttatás havonta a mindenkori minimálbér összegéig
  • kutatói ösztöndíj.
2017. január 1-től kerülnek be az adómentes juttatások közé:
  • a munkaerő-mobilitás további elősegítése érdekében a lakóhely és a munkahely közötti gépjárművel történő utazási költségtérítés adómentes összege 9Ft/km-ről 15Ft/km-re emelkedik,
  • a munkáltató saját tulajdonú vagy bérelt ingatlanában – feltételek mellett – biztosított munkásszállás, szolgálati lakás,
  • a mindenkinek azonos feltételekkel nyújtott különböző célzott egészségügyi szolgáltatások,
  • az óvodai szolgáltatás, ellátás költségei.

Véleményvezér

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.
Fülön csapták Orbán Viktor barátját

Fülön csapták Orbán Viktor barátját 

Az ellenzék ezúttal ártatlan.
Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában

Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában 

Az ukránok állnak győzelemre, legalábbis Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo