Van, aki jól jár, de a többség szívhatja a fogát a reklámadó miatt

A most megjelentetett törvénymódosítással a kormány lezárná az Európai Bizottsággal folytatott jogvitát. 100 millió forint lesz a 0 százalékos reklámadóalap felső határa, és jól járnak azok, akik a Google vagy Facebook hirdetéseket használták.

Kép: PP

A május 4-én megjelent dokumentum bizonyos részletei már eddig is ismertek voltak. Így semmiképpen sem jelent meglepetést, hogy a progresszív adókulcs helyett egységesen 5,3 százalékos lesz a reklámadó új mértéke. A legnagyobb újdonság az, hogy a 0 százalékos reklámadó bevételi (és saját célú reklámok) küszöbértéke 100 millió forint lesz a jövőben. A kormányzat a reklámadó tárgyi és személyi hatályát nem módosította, azonban a javaslat elfogadása esetén néhány jelentős eljárásbeli változásra kerül sor – foglalt össze a javaslatot Balogh László a reklámadóblog.hu szakértője

Nem félnek az adóalap elporlasztásától

A javaslat szerint már nem szükséges a kapcsolt vállalkozások adóalapját összeszámítani (kivéve a 2014.08.15-ét követően szétválással létrejött kapcsolt vállalkozások esetében). A javaslat indoklása szerint azért, mert „az adómérték és a progresszió mértékének jelentős mérséklésére tekintettel alacsony a kockázata annak, hogy az adóalanyok szervezeti - szerkezeti változással darabolják (porlasztják) szét a reklám-közzétételből származó adóalapot.”

Ez a megoldás leginkább a néhány százmillió forintos reklám-közzétevő cégeknek nyújthat segítséget. Az ilyen típusú adómegtakarítás költségei kifejezetten nagyok lehetnek, hiszen cégenként maximum 5,3 millió forint adófizetési kötelezettséget spórolhatnak meg az adózók, viszont ezeknek a cégeknek fenntartási és adminisztrációs költségei mellett ez nem feltétlenül jelent nagy előnyt  – kommentálta az intézkedést a szakember.

Visszamenőleges enyhítés a társasági adóban is

A törvénymódosító javaslat visszamenőlegesen engedi alkalmazni a 2015. január 1-től érvényes szabályozást miszerint 2014-ben sem kell társasági adóalap növelő tételként figyelembe venni az éves szinten 30 millió forint alatti reklám-közzététellel kapcsolatban elszámolt költségeket. Ez elsősorban a Google oldalain és a Facebookon hirdetőket érinti kedvezően, mert ők így visszakaphatják a megrendelőként befizetendő adó összegét. Azok a reklám- és médiaügynökségeken keresztül hirdető adózók is jól járnak, akiknek elmaradásuk van a 2014. évre vonatkozó reklámadó-nyilatkozatokkal kapcsolatos adminisztrációval, mivel a javaslat 30 millió forintos összegig mentesíti őket a reklámadó-nyilatkozatok beszerzésétől.

Rést keres a Google páncélján a NAV
Éppen azokon nehéz behajtania az államnak a reklámadót, akiken a legjobban szeretné: a Google és a Facebook fölözik le az online hirdetési piacot, most az ő páncéljukon keres rést az adóhatóság.
Kevesen járnak jól...

Az egykulcsos adó bevezetésével minden olyan reklámadót fizető adózónak, akinek az effektív reklámadókulcsa kisebb mint 5,3 százalék, növekedni fognak terhei. Ez azokat a vállalkozásokat érinti, akiknek az árbevételük kisebb, mint 9,6 milliárd forint. A reklámadóblog.hu számításai szerint 9,6 milliárdos adóalap esetén a jelenlegi szabályok alapján 505 millió forintot, a javaslat szerint pedig 503,5 millió forint reklámadót kell fizetniük az adózóknak. Azoknak a reklámközzétevőknek, akiknek az adóalapja ezt az összeget meghaladja, jelentősen csökkennek adóterhei. Ilyen cégből azonban csak néhány van Magyarországon. A 100 millió forint vagy kisebb adóalappal rendelkező társaságok helyzete nem változik: nekik eddig sem kellett fizetniük, és ezután sem kell majd.

...a költségvetés viszont mindenképpen

Noha a legtöbb céget hátrányosan érintené a módosítás, a költségvetés azonban jelentős többletet könyvelhet el a 2015-re betervezett 6,6 milliárd forintos bevételhez képest. Az adóhatóság korábbi tájékoztatása szerint 2014-ben mintegy 700 társaság nyújtott be bevallást, és fizetett reklámadó-előleget 2014-ben.

Több száz céget tehet tönkre a reklámadó
A reklámadó mértékének tervezett egységesítése és kiterjesztése a fél milliárd forint éves árbevétel alatti cégekre is súlyos terhet jelentene a kisebb médiaszolgáltató cégek számára. Míg a médiapiac nagyszereplői csak nyerhetnek az adókulcs egykulcsossá tételével, addig a kis és közepes árbevételű cégek tömegesen mehetnek tönkre a növekvő adóterhek miatt. Több mint 1400 médiavállalkozást érint negatívan az adókulcs módosítása.
Ha csak ezeket a cégeket vesszük alapul, akkor a cégenkénti 400 millió forintos adóalap-többletre jutó egykulcsos reklámadó - ami 0%-os reklámadóalap küszöbértékének 500 millió forintról 100 millió forintos leszállításával jár - éves szinten 14,8 milliárd forintos adóbevétellel jár. Ehhez jön még hozzá a reklám-közzétevők 500 millió forintot meghaladó adóalapját meghaladó összeg után fizetendő adóbevétel, illetve a külföldi adóalanyok (Google, Facebook) által fizetendő reklámadó, amit a NAV nemzetközi jogsegély egyezmény segítségével szedne be. A 100 millió forintot meghaladó, de az 500 millió forint reklámárbevételt el nem érő cégek által fizetendő adót pedig még számításba se vettük – fogalmazott Balogh László.

Van, amiben a cégek dönthetnek

A javaslat lehetővé teszi a cégek számára, hogy maguk válasszanak az új szabályok hatálybalépésének időpontjai közül. Az átmeneti szabályok lehetővé teszik, hogy hogy a hatályba lépés napját megelőzően kezdődött adóévek elejétől (naptári éves adózók esetében2014. január 1-től) alkalmazzák az új szabályokat. Ez leginkább a 9-10 milliárd forintnál magasabb árbevételű cégek esetében éri meg. A másik lehetőség pedig az, hogy a kihirdetés napját követő 31. napon hatályba lépett szabályokat alkalmazva időarányosan határozza meg az adózó az adóalapot és az adókulcsot. Ha figyelembe vesszük, hogy az új szabályok várhatóan június közepe vagy vége környékén léphetnek hatályba, akkor leegyszerűsítve az év első felében a régi szabályok, a második felében viszont az új szabályok lesznek érvényesek. Ez alapján pedig a 0% reklámadóalap 2015-ben 300 millió forint körül lesz (500 millió Ft x 0,5 + 100 millió Ft x 0,5). Ez elsősorban az alacsonyabb reklámárbevétellel rendelkező kis- és középvállalkozásoknak éri majd meg – értékelte a javaslatot a szakértő.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo