Várost kell váltani a csok-os lakásért

A családi otthonteremtési kedvezményre (csok) jogosult ingatlan iránti kereslet és kínálat földrajzilag erősen szétválik, az alkalmas ingatlanok nem ott fekszenek, ahol a támogatásra legkevesebb kockázattal potenciálisan jogosult háromgyerekes családok élnek.

Kép: Pixabay

Az Otthontérkép ingatlankereső portál adatai szerint, míg a nagyvárosokban 100 nagycsaládra 6 olyan lakás jut, amely megfelel a csok feltételeinek, addig a 10 ezer lakosú, vagy ennél kisebb településeken még egy is ritkán, holott a többgyerekes családok nagyobb arányban élnek ott. A földrajzi különbségek is feltűnőek, a legtöbb nagycsaládos Magyarország északkeleti térségében él, ugyanakkor a 10+10 milliós csoknak megfelelő ingatlanból itt van a legkevesebb.

(A CSOK-ról részletesebben itt olvashat!)

Ennek eredményeként megélénkülhet a lakosság eddig nehézkes mobilitása, vagy fellendülhetnek a magánépítkezések, illetve a kettőnek valamilyen arányú kombinációja alakul ki. A portál szerint a szűkös kínálat miatt egyfelől verseny alakulhat ki a már meglévő csok-ingatlanokra, ami az új építésű ingatlanok árának emelkedésével járhat majd. Emellett növekedhet az építési kedv, aminek eredményeként a meglévő használt ingatlanok tömeges értékesítése és a velejáró árcsökkenés várható, azaz a két szegmens közötti árkülönbség tovább szélesedhet.

A portál adatbázisa alapján a telkek átlagára Budapesten a legmagasabb, négyzetméterenként csaknem 47 ezer forint, így egy 100 négyzetméteres ház felépítése a fővárosban egy 800 négyzetméteres telken nagyjából 58 millió forintba kerül a kedvező 5 százalékos áfa igénybevételével is számolva, bár az összeg kerületenként eltérhet. Az ország más részein átlagosan 27 millió forintba kerül egy ugyanilyen ház építése, miközben új építésű, már kész ház 20,5 millió forintért, lakás pedig 27,5 millió forintért vásárolható

Nem lesz hirtelen fellendülés

Nem várható hirtelen növekedés az ingatlanpiacon a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) miatt az MKB Bank vezető elemzője szerint.  Kuti Ákos ezt azzal magyarázta, hogy a csok igénybevételéhez kötött feltételek miatt nem egyszerű a támogatási összegeket megszerezni. Az érdeklődés azonban jelentős, az elemző beszámolt arról, hogy a csok iránt az MKB Bankban eddig már több tízezren érdeklődtek. Az elemző szerint a csok nagy lendületet adott az építőipari terveknek, azonban csupán a második fél évben várható, hogy valóban megjelennek a projektek, akár lakóingatlan, akár kereskedelmi ingatlan formájában a piacon.

Áfacsökkentés, vagy CSOK?
Mi a különbség az kedvezményes 5 százalékos áfakulcs és az áfa-visszatérítési támogatás között? Ennek a nyomába eredtünk az RSM-DTM szakértőjének segítségével.

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo