Vegyünk vagy béreljünk?

Noha hosszú generációk óta a saját tulajdon és a megtakarítások felhalmozása jelentette a biztos pontot, manapság átalakulóban van ez a szemlélet. Úgy tűnik, a fiatalabb generáció már egyre inkább bérel, ugyanakkor a különböző konstrukciók lehetőségeivel kapcsolatban még vannak „homályos” foltok.

Bár a 60-as, 70-es és 80-as években még a saját tulajdont preferálták, a mai, fiatalabb generáció sokkal nyitottabb a bérlés iránt. A globális lízingpiacot vizsgálva például egy 2016-os jelentés alapján az európai régió 8,95 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A kontinensen Németország számít „lízingnagyhatalomnak”, ahol a hitelezést már jócskán meghaladja a pénzügyi- és operatív lízing (43% és 45%). Ázsia felzárkózása is jelentős, ugyanis az utóbbi években 10 százalékos növekedést generált a lízingpiac, ugyanakkor a legjelentősebb szereplő még mindig az Egyesült Államok.

Kép: SXC

A magyar lakosságnak – beleértve a kis- és középvállalati szegmenst –, ha pénzre van szüksége, legtöbbször a hitel jut először eszébe.

A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb jelentése szerint, bár éves szinten 5-10 százalékkal bővül a KKV szegmens hitelállománya, a legfőbb akadályt még mindig a biztosítékok jelentik a hitelfelvétel során.
Éppen ezért a vállalati hitelezés hatékonyabbá tétele érdekében a hiteligénylés egyszerűbbé és hatékonyabbá alakítása egyre sürgetőbb feladat. A vevői oldalról pedig az amortizáció az, ami a hitelfelvétel egyik nagy hátrányának számít.

Éppen ezért nyer egyre nagyobb teret a pénzügyi- vagy operatív lízing (tartós bérlet) is. Ezt a trendet támasztják alá azok az adatok is, amelyek szerint a finanszírozott összeg 127,5 milliárd forintot tett ki az első negyedévben, ami a tervezett 5 százalékos növekedéssel szemben 23 százalékos emelkedést jelentett.

A második negyedév végére ezeket az adatokat is sikerült „túlszárnyalni”, és ma a magyar lízingpiacon a finanszírozott összeg már 279,4 milliárd forintra rúg, mely 19 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A gépek és berendezések esetében a finanszírozott összeg a második negyedév végén 31 milliárd forintot tett ki, ami nem kevesebb, mint 31 százalékos növekedést jelent éves szinten. Szintén bővülés figyelhető meg a mezőgazdasági és az építőipari gépeknél is, ilyen nagyságrendű kihelyezésre 2008 óra nem volt példa.

Pénzügyi- vagy operatív lízing?

„Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy mi a különbség a pénzügyi- és az operatív lízing között, bár az utóbbi 1-2 évben érzékelhető a lassú fejlődés. A pénzügyi edukáció fontos, hiszen már a tervezés során tudni kell, hogy melyik pénzügyi konstrukció milyen esetben gazdaságos” - mondja Székely Balázs, az integrált KKV tartós bérleti piac vezető szereplője, a Rentasystem ügyvezető igazgatója.

A pénzügyi lízing esetében a szerződésben megállapított futamidő lejártakor a vevő az utolsó lízingdíj kifizetésével zárt végű lízing esetén automatikusan, nyílt végű pénzügyi lízing esetén pedig a lízingbe vevő döntése alapján a maradványérték megfizetésével szerzi meg a lízingelt eszköz tulajdonjogát. Az operatív lízing, vagyis tartós bérlet megint más. Míg a pénzügyi lízingnél a lízingelt eszköz a mérlegben szerepel, az operatív lízing a mérlegen kívüli finanszírozást teszi lehetővé. Az eszközök ilyenkor nem hosszú lejáratú kötelezettségként szerepelnek, és ez javítja az adósságszolgálati mutatót. A bérlet és a tartós bérlet ugyanis a Ptk. szerint nem minősül pénzügyi tevékenységnek.

A mezőgazdaság húzza a lízingpiacot
Közel 77 milliárd forint értékben szereztek be új mezőgazdasági gépeket a magyar vállalkozások az első félévben, ami 40 százalékos növekedést jelent éves szinten. Az új traktorok piaca 32 százalékkal bővült, új kombájnokból pedig 12 százalékkal több talált gazdára. A Lízingszövetség szerint a mezőgazdasági gépek piacán folytatódhat a növekedés, ami bővülést eredményezhet az agrárlízing területén is.
Erősödő lízingpiac

Egy friss felmérés szerint a lízingpiac további növekedésére számíthatunk Európában és Magyarországon egyaránt. Ennek oka, hogy a válság évei után egyre nagyobb az igény eszközök beszerzésére, technológiai fejlesztésre, valamint a kockázati költségek is rekordmélységbe süllyedtek 2016 végére. A lízingpiac növekedése a kamatszinttől és a gazdaság növekedésétől is függ. Bizakodásra adhat okot az a tapasztalat, hogy manapság a cégek számos új eszközt vagy gépet úgy szereznek be, hogy költséghatékony és rugalmas finanszírozási formát jelentő lízingkonstrukciókat választanak.

 

 

 

 

 

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo