Főzni szerető emberek magánlakásban gourmet vacsorákat tartanak, elsősorban ismerősöknek és ismerősök ismerőseinek, amihez anyagi hozzájárulást kérnek. Ez a lakásétterem, ahol az ételnél többet, különleges kulináris élményt is adni kell a vendégnek. Ahogyan Sárdi Dániel, a Repeta létrehozója fogalmaz: a séf magát is adja a vacsora mellé. A lakásétteremben egyetlen ember felel mindenért az alapanyagok beszerzésétől a felszolgálásig, ami nagyobb felelősséget, de személyesebb hangulatot is jelent. Ez a fajta vendéglátás messze nem tömegétkeztetésről szól, mindössze néhány tíz embernek felszolgált vacsoráról. Sokkal rugalmatlanabb is, mint a hivatalos éttermek. A lakásétterem ugyanis csak alkalmanként van nyitva, előzetes bejelentkezéssel látogatható. Leginkább a legmagasabb kategóriájú éttermekhez hasonlítható, intimebb kiadásban.
Készül a jogszabály
A területet a turizmusról és vendéglátásról szóló, készülőben lévő törvény szabályozza majd –egyelőre nem tudni, mikor és hogyan.A Nemzetgazdasági Minisztérium magazinunk kérdésére annyit közölt: a koncepció véglegesítése folyamatban van, a törvényt a kormány az ágazat fejlesztésének irányait hosszú távon meghatározó koncepció elfogadását követően terjeszti az országgyűlés elé.
Sárdi szerint viszont az ilyen szabályozás a lakáséttermek ellehetetlenülését jelentené. Egyrészt azért, mert sok előírás – például hogy a konyhának megfelelő számú bejárata legyen – fizikailag nem megvalósítható egy lakásban, másrészt pedig azok maradéktalan betartása olyan beruházást jelentene, amely a lakásétterem jellegéből adódóan soha nem térülhetne meg. Szabályozásra azonban szükség van, és ezt a lakáséttermesek sem vitatják. Az alapanyagok származási helyének és beszerzésének ellenőrizhetősége, a hulladékkezelésre vonatkozó szabályok vagy éppen a minta eltevésére vonatkozó kötelezettség – vagyis minden olyan előírás, amely inkább odafigyelést, és nem milliós beruházást igényel – elfogadható lenne számukra is. igaz, hozzáteszik: mérgezések sokkal inkább a tömegétkeztetésben fordulnak elő, semmint családi főzések során. A lakáséttermek inkább ez utóbbihoz hasonlítanak.
Étkeztetésről jogszabály hiányában nem szólhat a számla, akkor sem, ha többről van szó, mint baráti vacsoráról, melyhez hozzájárulást kért a lakás tulajdonosa. Léteznek vendéglátó és vendég számára kölcsönösen „kreatív” megoldások. Ilyen például, amikor kulturális rendezvényként számolják el az étkezést, amelyre nem vonatkozik a reprezentációs költéseket terhelő 16 százalékos szja- és 27 százalékos eho-fizetési kötelezettség.
A faramuci helyzetet megoldaná a lakásétterem fogalmának törvénybe iktatása, ám Antalffy attól tart, hogy hasonló helyzet állhat elő, mint a „falusi vendégasztal” kapcsán. Az eredeti elképzelés szerint ez a kistermelők – például borászok – számára teremtett lehetőséget, hogy udvarukon engedékenyebb szabályok mellett kínálhassanak kóstolót. Valójában azonban a „kóstoltatás” a KISOSZ ügyvezető elnöke szerint éttermi szolgáltatássá terebélyesedett, és így – csakúgy, mint a lakáséttermek – hátrányt okoz azoknak a vállalkozóknak, akik minden szabályozást betartva a hivatalos vendéglátás keretei között kívánnak érvényesülni.
Kérdés, hogy a lakáséttermek amellett, hogy újabb színt jelentenek a vendéglátás palettáján, valóban konkurálnak-e a hagyományos éttermekkel, vagy csupán vállalkozó kedvű gourmand-ok igényeire válaszolnak. Mindenesetre egyelőre a teljes „tortából” százalékban kifejezhetetlenül alacsony a részesedésük.
