Vonzza a pénzt a kreatív ipar, de miért?

Bár a kreatív szektort kevésbé sorolják a tőkebefektetők fő célpontjai közé, több kutatás is azt támasztja alá, hogy évek óta, a gazdasági válság ellenére is folyamatosan bővülő, a szó szoros értelmében vett önálló iparágról van szó. Erre a tényre pedig már a kockázatitőke-piac is egyre inkább épít. De miért is kezd egyre népszerűbbé válni a szektor az üzleti világ szemében?

Design Days Dubai

Európában a kreatív- és kulturális iparágban dolgozik a harmadik legnagyobb számú alkalmazott az építőipar és a vendéglátóipar után, ráadásul a dolgozók mintegy 19 százaléka harminc év alatti. Amellett tehát, hogy rendkívül nagy számú dolgozót foglalkoztat a szektor, a fiatal munkaerő jelentős mértékben képviselteti itt magát. Ráadásul még a gazdasági válság idején is évente közel 1 százalékkal tudott növekedni az iparágban dolgozók száma – derül ki az EY decemberi felméréséből.

Emellett a kreatív- és kulturális ipar az európai gazdaság egyik legmeghatározóbb szereplője, ugyanis évi 535,9 milliárd eurós (164 ezer milliárd forint) forgalmával a kontinens GDP-jéhez 4,2 százalékkal járul hozzá. A szektor tehát jelentős mennyiségű összegeket képes mozgósítani, ami egy-egy ígéretes vállalkozás formájában a kockázatitőke-befektetők számára is rendkívül sok lehetőséget kínál.

(Mert egy jó ötlet önmagában még nem elég a sikerhez.)

A tőkebefektetők számára a széles ágazati kört felölelő kulturális ipar legvonzóbb ágát a vizuális művészetek (design, képzőművészet, fényképészet stb.) jelentik. Egyrészt a kreatív szektor legnagyobb arányú bevételét generálja, másrészt pedig a foglalkoztatottság is ebben az ágazatban az egyik legmagasabb – olvasható a Széchenyi Tőkealap blogjának legfrissebb bejegyzésében.

A tőkepiac számára azonban nem csak Európa jelent kedvező környezetet, a kreatív szektor Magyarországon is jelentős mértékben, 3,7 százalékkal járul hozzá az ország GDP-jéhez, és a foglalkoztatottak 4,4 százalékát adja, a Hétfa Kutatóintézet Design Terminál felkérésére készített felmérése alapján. Ráadásul az is elmondható, hogy a növekedés ötször gyorsabb a hazai kreatívipar teljesítményében, mint a magyar gazdaság egészében.

Ha a fent felsorolt érvek nem lennének elegendőek, érdemes megfigyelni, hogy milyen sok érdeklődő, kreatív fiatal látogat ki az évről évre megrendezett Design Hét tőkebefektető-kereső programjaira. A legfontosabb érvet azonban Tóth András, az USE Unused márka alapítója fogalmazta meg egy interjúban: „A divatipar mégiscsak a világ harmadik legjövedelmezőbb iparága a gyógyszer- és a fegyvergyártás után. Elvégre az utcán senki nem meztelen.”

Nem minden befektetőt „csak” a profit hajt
A kockázatitőke-befektetők elsődleges célja, hogy befektetésükkel értéket növeljenek egy vállalatban. A stratégiai tőkebefektetők ettől eltérően nem az 5-7 éves időszak végén ígérkező sikert várják, hanem a vállalat hosszú távú sikerébe invesztálnak.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo