Állami támogatás nélkül is versenyképesek a szolárfarmok

Angliában nyílt meg az első olyan szolárfarm, melynek működtetéséhez már nem vesznek igénybe állami támogatást, mert nélküle is versenyképes áron tud termelni villamosenergiát.

A Lazard befektetési cég, mely 2009 óta veti össze a fosszilis alapú és megújuló energiás áramtermelés árszintjét, 2016-ban két olyan kapacitást tudott felmutatni elemzésében, mellyel olcsóbban sikerült áramot termelni, mint széntüzeléses vagy gázüzemű erőművel.

A jelenség egyik oka, hogy a kormány úgy döntött, csökkenti a megújuló energiák támogatását, a másik nyilvánvalóan az, hogy a napkollektorok és napelemek ára drasztikusan csökken az elmúlt években.

Az első szolárfarm, amely már nem vesz igénybe támogatást a működéséhez 10 megawattos kapacitású és az angliai Clayhillben nyílt meg. A létesítmény akkumulátorkapacitása 6MW és 2500 háztartást képes ellátni energiával, írta a Reuters hírügynökség.

Kép: ABB Kft

A napenergia csökkenő árszintjének köszönhető, hogy a szigetországban 12 gigawattra (GW) nőtt a napenergiakapacitás, míg öt éve még csak 2 GW volt. Idén az egyik napfényes májusi napon új rekordot döntött a szolárenergia: az ország áramigényének 25 százalékát elégítették ki ebből a forrásból.

Angliának óriási szüksége van új energiakapacitásokra, mert atomerőművei és széntüzeléses erőművei vészesen közelednek életgörbéjük végéhez. A következő években sokat be kell zárni ezek közül. Klímapolitikája részeként Anglia 2020-ra energiaigényei 15 %-át kívánja megújulókkal fedezni. 2015-ben a megújuló részesedése az energiamixben 8 százalék volt.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo