Az innováció mítosza: még több fogyasztást gerjeszt

Világunk alapvető paradoxona, hogy a gazdaság érdekelt a saját hatékonyságában, de a társadaloméban nem. A gazdasági szereplőknek ahhoz fűződik érdeke, hogy a fogyasztók pocsékoljanak. A problémán valószínűleg csak ősrégi megoldás, mint önmérséklés. Gyulai Iván ugyanis nem hisz az innováció mindenhatóságában.

Gyulai Iván - Kép: Fényes Gábor

Nem segíti a fenntarthatóság megvalósítását, hogy a javak és terhek elosztása egyenlőtlen. Gyakran csak az előbbiekről, a vagyoni és jövedelem-egyenlőtlenségekről szoktunk beszélni. "Gazság, ha valaki magához öleli a javakat, de a terheket nem viseli”, mondta Gyulai Iván, az Ökológiai Intézet a Fenntarthatóságért igazgatója a Piac&Profit által szervezett 4. Fenntarthatósági Csúcson. ”A hasznok magánosítása és a terhek társadalmasítása” nagy méretekben folyik. Ennek ”jövedelem-átrétegző szerepe” közismert.

Gyulai szerint az állam ”mindig rosszul osztotta el” a javakat és a terheket. "A társadalmi különbségeket mechanizmusok termelik újra.” Ilyen a profitmaximálás elve, piaci versennyel, innovációval, a munkahatékonyság növelésével. Utóbbi (kettő) azonban nagy számú tömegeket szorít ki a foglalkoztatásból.

"A fenntarthatóság integráló fogalom, amit nem lehet partikuláris politikákkal megoldani” - hangoztatta Gyulai. A kormányok különféle intézményrendszereket hoznak létre az egyes részproblémák kezelésére, de ezek gyakran ”kioltják egymást. Nehezíti a helyzetet továbbá, hogy az ökoszféra nagyságrendjét is köd borítja,  hiszen még azt sem tudjuk, hogy vajon hány állattal osztjuk meg ezt a bolygót.

A Fenntarthatósági Csúcson elhangzott előadások összefoglalóit itt találja!

Innováció vagy géprombolás?

"A sokat emlegetett „hal vagy háló” problematika rákfenéje, hogy lassan már nem nincs hal sem, a világ halállományának 85 százaléka túl van halászva" - mutatott rá Gyulai. A példabeszéd szinte minden más természeti tőke-fajtára is értendő.

"Minél jobban fejlesszük a technológiánk, annál több erőt tudunk mozgósítani, annál több igényt tudunk kiszolgálni. Ez nem állítja le a növekedési spirált. A géprombolókat említette, akiket szerinte lassan már el is felejtettünk.

Mi lehet a megoldás? Vagy kisebb technológiai hatékonyság - amire aligha fognak törekedni a piaci szereplők -, vagy a kevesebb materiális fogyasztás, ami lehet kétrétű: vagy a lakosság létszámának drasztikus csökkentése, ami az előadó szerint szóba sem jöhet, vagy önmérséklés a fogyasztásban. Gyulai az utóbbi mellett tette le voksát: "Addig nyújtózkodj, ameddig az ökológiai takaród ér”.

Fenntarthatóság
"A jelen szükségleteinek kielégítése a jövő sérelme nélkül, a környezet eltartó- és tűrőképességén belül”.
"A környezet eltartóképessége az egy fajhoz tartozó maximális egyedszámot fejezi ki, de nem tudjuk, ez mennyi”.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo