Veszélybe került az ítéletnapi vetőmag raktár

Veszélybe került a világ legnagyobb mag vésztartalék készlete a klímaváltozás miatt. A raktárat az Északi-sarkon arra létesítették, hogy egy világkatasztrófa esetén újra lehessen telepíteni az élelmiszernövényeket. A tavalyi rekord meleg év miatt viszont megolvadt a jég.

A Global Seed Vault nevezetű bunkert úgy tervezték, hogy akár évezredekig is háborítatlanul és biztonságban őrizhesse az emberiség élelmiszer ellátásának zálogát: a vetőmagokat. A létesítményt úgy építették, hogy ellenálljon az idő vasfogának, a természeti, illetve az ember által generált katasztrófáknak. Azt mondták, védettebb, mint egy atombiztos bunker. Hát, nem is az atom sodorta veszélybe, hanem a víz.

A meteorológiai mérések történetének legmelegebb éve (2016) után a sarkköri hóréteg is megolvadt, s a víz behatolt a kapun, elárasztva a 100 méter hosszú alagutat, mely a 122 méter mélyen fekvő tárolóhelységekbe vezet. Ez veszélyezteti az létesítményben jelenleg tárolt 930.821 mintát. A beázás következtében nem sérült meg egyetlen letétbe helyezett vetőmag sem, de az incidens tudatosította a norvég kormányban és a közvéleményben, hogy a bunker közel sem immunis a klímaváltozásra, ami ellen megvédené a tápláléklánc alapját, a növények magjait, ezért Norvégia azonnal korszerűsíti a magtároló árvízvédelmét. A Spitzbergák-szigetcsoporton elhelyezkedő bunkerbe 5 ajtón keresztül lehet csak bejutni, melyek mindegyike csak számkóddal nyílik. Ezért nem jutott el a víz a legbelső, legmélyebben fekvő helységbe.

A sarkköri levegő gyorsabban melegedik a klímaváltozás miatt, mint a világ más régióinak hőmérséklete. 2016 végén a régióban 7 Celsius fokig melegedett a levegő, ezért olvadt meg a permafrost, vagyis az elvileg állandó fagyásban lévő hótakaró és talaj.

Első ránézésre úgy néz ki, mint bármilyen egyszerű bunkerbejárat
(fotó: croptrust.org)

A norvég kormány most azt elemzi, ez vajon kivételes eset volt, vagy ennél csak rosszabb lesz a helyzet. A legrosszabbra készülve átalakítási munkálatokat rendeltek el. Vízállóvá teszik a lefelé vezető alagutat, az oldalába pedig olyan járatokat fúrnak, melyek elvezetnék a beáramló vizet. A három raktárhelyiségbe szivattyúkat is beszerelnek azzal az eshetőséggel számolva, hogy oda is eljut(hat) a víz. Az idei olvadáskor csak az 15 méter hosszú előtérbe jutott be, innen elviszik az elektromos készülékeket, melyek a fűtést szolgáltatták, nehogy víz alá kerüljenek a jövőben.

Amikor a norvég illetékesek bementek az alagútba, "gleccsert" találtak odabenn. A víz ugyanis befolyt, majd megfagyott. Csákányokkal kellett feltörni az összefüggő jégtakarót.

fotó: cropturst.org

A tárolónak elvileg emberi befolyás nélkül kellene működnie, de most állandó felügyelet alá helyezték  - számolt be a The Guardian angol napilapnak Hege Njaa Aschim, a norvég kormány munkatársa, mely a pince tulajdonosa.

A bunker letéti rendszerben működik. Csak megőrzi a magokat, de nem birtokolja. Azokkal a donorok (többségében állami tulajdonú mezőgazdasági kutatóintézetek) rendelkeznek. Minden állam a saját területén honos növények magjait küldte be. A pince funkciója az, hogy bármely donorország kivehesse a vetőmagjait, ha a klímaváltozás miatt egyes növényfajok kihaltak, s újratelepítésük szükséges.

A medvék is gondoskodnak az itt elhelyzett vetőmagok biztonságáról.
(fotó: croptrust.org)

Eddig egyedül Szíria vitette el a saját magjai egy részét 2015-ben, mert a háború miatt elpusztultak az ottani ICARDA vetőmagbank készletei, s ezeket akarták pótolni. A bunkert pont ilyen vészhelyzeti pótlások kivitelezésére hozták létre.

A norvégok vicces megjegyzése szerint a pince biztonságát nemcsak az 5 biztonsági ajtó, hanem a medvék is garantálják. A szigeten ugyanis a medvepopuláció népesebb, mint az emberi lakosság.

Forrás: The Guardian, Business Insider, The Crop Trust, Reuters

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo