Eltűnhetnek a gerlék, a pacsirták és a sármányok

Minden harmadik európai madár veszélyeztetett - derült ki a kontinens vadvilágáról és természetes élőhelyeiről készített eddigi legátfogóbb tanulmányból, amelynek nyers változata a The Guardian című brit napilap birtokába került.

Kép: operationturtledove.org

A State of Nature című jelentés szerint az európai vadgerle-populáció mérete 90 vagy még nagyobb százalékkal csökkent 1980 óta, és a faj hamarosan fenyegetettként kerülhet fel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listájára. A mezei pacsirták és a kerti sármányok (utóbbi énekesmadarat - illegálisan - vadásszák és fogyasztják Franciaországban) száma nagyjából felére csökkent.

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) által kiértékelt 804 természetes élőhely 77 százaléka bizonyult rossz állapotúnak, és mindössze 4 százalékuknál állapítottak meg fejlődést. A tanulmány 27 európai uniós ország által 2007 és 2012 között gyűjtött adatok felhasználásával készült. Az eredményeket később fogja hivatalosan nyilvánosságra hozni az Európai Bizottság - adta hírül a The Guardian internetes oldala.

A tanulmány szerint az intenzív mezőgazdasági termelés és a zöldterületek átalakítása jelentik a legnagyobb fenyegetést Európai növény- és állatvilágára. A vízi utak átalakítása, a természetes élőhelyek széttöredezése és az olyan emberi tevékenységek mint a fegyverrel, csapdával történő vagy illegális vadászat és a mérgezés ugyancsak súlyos fenyegetést jelentenek a madárállományra.

A mutatók szerint néhány fenyegetett populációnak - szakállas saskeselyű, túzok, daru - sikerült regenerálódnia, ami az Európai Unió madárvédelmi irányelvéhez kötődő projekteknek köszönhető. Az Európai Bizottság ugyanakkor most épp ennek, valamint az élőhelyvédelmi irányelvnek a felülvizsgálatára készül.

Az alpesi régiót - Ausztria, Olaszország, Svájc, Franciaország - viszonylag jól megóvott területként, míg a Norvégia, Finnország és a balti országok alkotta északi félgömbi régiót, valamint a Nagy-Britannia, Nyugat-Franciaország, Dánia és a Benelux államok alkotta atlanti régiót a biológiai sokféleségre nézve veszélyes területekként azonosította a tanulmány. Az atlanti, északi félgömbi és sztyepp régióban - Dél-Moldova, Ukrajna, Oroszország és Nyugat-Kazahsztán - egyetlen erdő sem bizonyult megfelelően gondozottnak. A jelentés az európai erdők 80 százalékát ítélte kedvezőtlennek.

Öt év múlva már egy fecske sem csinál nyarat
A Magyarországon nyarukat töltő fecskék létszáma évről évre folyamatosan csökken nemcsak a becslések szerint, hanem már szemmel is látható a változás. Számos oka van ennek, például a környezetszennyezés, meggondolatlan hulladékkezelés, és az emberi mentalitás.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo