Építkezzünk másként

Elavult építési szokások és a fosszilis energiahordozóknak kedvező támogatási politika hátráltatják az alternatív energiák térnyerését Magyarországon. Holott hazánk természeti adottságai a megújulók jóval nagyobb arányát tennék lehetővé az energiamixben. Lassítja a térnyerésüket, hogy az építkezéseknél 10-15 százalékkal többe kerül a kivitelezésük, mint a hagyományos energetikai berendezéseké.

A legtöbb energiát a háztartások használják fel a világban, mutatott rá Kárpáti József, az ÉVOSZ Könnyűszerkezet-építő Szakmai Tagozat (MAKÉSZ) elnöke a Piac & Profit 2013-as Fenntarthatósági csúcsának környezettudatos megoldásokról szóló panelbeszélgetésében. Kárpáti újításokat is felvillantott: Svédországban már olyan harminc emeletes torony építése van folyamatban, melynek szerkezete faalapú.

Évente 6700 új lakás épül hazánkban. Bár 2020-tól az EU-ban elvileg csakis olyan lakóépületeket lehet felhúzni, melyeknek nincs primér energiafogyasztása (vagyis passzív házak vagy kellő színvonalú hőszigeteléssel ellátott épületek), magyarázta Kiss Ernő, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke. Ám a hazai szabályozás mégis engedékenyebb, s azt tartja szem előtt, nehogy tönkremenjenek a piacon még így-úgy elegzisztáló, régi technológiákat alkalmazó téglagyárak, tette hozzá Kárpáti.

Alternatív energia: 15 százalékkal drágább

Még Ukrajnában is tízszer több napelem van használatban, mint nálunk, mondta Kiss Ernő. Szigeti László, a Cothec Kft. energetikai szaktanácsadója szerint a magyar energiapolitika nem favorizálja az alternatív energiaforrásokat: a gázártámogatás és a rezsicsökkentés mind a fosszilis status quót erősíti.

A Fenntarthatósági Csúcson elhangzott előadások összefoglalóját itt találja!

A hazai lakóépületekben a gázberendezések életkora zömében 18-20 év és máig tartja magát az a (meg)szokás, hogy inkább költünk többet a csempére vagy az autóra, vagyis bármire, amit a szomszéd lát, s amin irigykedhet, míg a jó kvalitású fűtőberendezéseket kispóroljuk. Szigeti azt tapasztalta, ha közös képviselőkkel vagy építkező családokkal beszél, nem egykönnyen tudja elültetni a fejekben, mik az alternatív energiákkal való élés előnyei, hiszen az ezeket hasznosító berendezések beszerelése 10-15 százalékkal többe kerül. A prioritás még mindig azon van, hogy a lehető legolcsóbban ússzák meg a dolgot. Általában az önkormányzati vagy iskolai testületekre jellemző, hogy az alternatív energiák mellett döntenek és vállalják a felárat.

A támogatások terén is a költségcsökkentés dívik, holott az energiahatékonyság javítására kellene inkább koncentrálni. Németországban például elérte a 40 százalékot a megújuló energiák aránya, a napi felhasználás tekintetében pedig volt olyan nap, hogy ez a hányad 68 százalékra hágott, mondta Kiss Ernő.

Az alternatív energiák azonban kiszámíthatatlanok. Amikor egyszerre sütött a nap és fújt a szél, Németország eladta energiafeleslegét Ausztriának. Mire a nap végére mindkettő megszűnt, feláron kellett visszavásárolniuk a villamosáramot, mesélte Kárpáti József.

Oxyfa, a klímanövény
Olyan fát mutatott be Egyed Zalán, a Carbon Solutions Kft. értékesítési vezetője, mely gyorsabban nő, mint a cser, az akác vagy a bükk. A közönség soraiban körbeadott négy éves fatönkjének szelete olyan benyomást kelt, mintha egy 20 éves fából származna.
Az Oxyfa nem génmódosított növény –annak ültetését ugyanis tiltják a Magyarországon honos törvények-, hanem keresztezéssel hozzák létre. Erdészeti alkalmazása, telepítése egyelőre nem megengedett, ugyanakkor dísznövényként és kerítéssel határolt telepeken való ültetése már számos helyen folyik, ahol az önkormányzat biztosítja a földet és az öntözést. E fafajta különösen hátrányos helyzetű településeknek jöhet jól az önkormányzati aprítékos kis erőműveik üzemeltetéséhez. A fa nem szaporodik el, viszont ha levágják, a csonkot körbenövi és újra nőni kezd a magasba. Locsolni csak az első két évben kell.
Egyed hangsúlyozta, a cég számításai szerint az Oxfát használóknak a befektetés 6 éven belül megtérül, ugyanakkor egy-egy családi ház fűtésére nem feltétlenül a legjobb eszköz, mivel gyulladási pontja 420 Celsius fok, vagyis nagyobb mennyiségben optimális az alkalmazása.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo