Firenzei klímára készülhetünk

Megfelelő árnyékolással légkondicionáló nélkül akár 6 fokkal csökkenthető a hőmérséklet. Minden jó megoldásra szükségünk lehet a hőség elleni védekezésben, mert Magyarország éghajlata a jövő évtizedeiben nagyon hasonlíthat a jelenlegi Firenze körüli klímára.

Készülhetünk a pálmafákra - Kép: SXC

„A statisztikai valószínűség alapján bízhatunk abban, hogy idén is csak átmeneti periódusokra szakad meg az üdülőknek kedvező, zömében napos nyár. Fontos, hogy a Kárpát-medencében, ezen belül hazánkban is a nyári időszakban a legkevesebb a frontátvonulás, ugyanakkor ilyenkor a legmagasabb a napállás. Ez azt is jelenti, hogy ekkor érik a legnagyobb szögben a napsugarak a földfelszínt, azaz ilyenkor a legerősebb a kánikulát okozó besugárzás.” - hangsúlyozta Pártai Lucia meteorológus

„A különféle meteorológiai modellek eredményei szerint Magyarország klímája a jövőben nagyon hasonlíthat a jelenlegi Firenze körüli légkörre. Noha az utóbbi évtizedekben akár egy-két hétre is hidegre fordult a nyári időjárás, viszonylag ritkán volt átlag alatti hőmérsékletű nyár. Átlag körüli annál inkább, amely abból adódott, hogy a rövid hűvös időszakok mellett gyakoribb és tartósabb volt a kánikulai forróság, a tűző napsütés. Szélsőségesen meleg időszak volt a tavaly június közepe utáni hét. Ennek legvégén, drasztikus lehűlést követően, ismét 35 fok körüli, szélsőséges hőség alakult ki július első hetében, majd újabb többszöri lehűlés után augusztus elején és végén is erősödött a forróság. Idén a kánikulai periódusok után most vasárnaptól pár napra kissé enyhül a hőség és élénkül a szél, de marad a zömében napos időjárás, majd azután valószínűleg ismét fokozódik a meleg.”

Így éljük túl a kánikulát a munkahelyeken
A hőség mindenkit megvisel, de talán a legnehezebb helyzetben azok vannak, akik kénytelenek a hőhullámot a munkahelyükön végigszenvedni. A nagy melegben különösen ügyelni kell néhány óvintézkedés betartására, és bevetni néhány praktikát.
A tartóssá váló kánikulában, különösen a tetőterekben, sokan a klímaberendezésekben látják az egyetlen hűtési megoldást, pedig a hőmérséklet 1 fokos elmozdítása háromszor több energiát igényel nyáron, mint a fűtési szezonban. Beltéri helyiségekben csak 27 fok alatti hőmérséklet mellett érezzük jól magunkat, a pihentető éjszakai alváshoz pedig 25 fok körüli érték az ideális. A tetőtéri otthonokban az árnyékolásnak kiemelt szerep jut, hiszen akár 5-6 fokkal is csökkenthetik a belső hőmérsékletet. Pedig a tetőtéri otthonokban, irodákban megfelelő árnyékolással akár 5-6 fokkal is csökkenthető a belső hőmérsékletet.

„Nyáron a tetőtéri lakásokban kellő hővédelem hiányában gyorsan 30 fok fölé szökhet a hőmérséklet, ami árnyékolókkal akár 5-6 fokkal is csökkenthető. A rolók egyszeri beruházást jelentenek, és használatukkal hosszú távon hűtési költség megtakarítást érhetünk el, a mérsékeltebb energiafogyasztás által pedig fenntarthatóbbá is tehetjük otthonunkat.” – hangsúlyozta Budai Henrietta, a VELUX Magyarország Kft. értékesítési vállalatának termékmenedzsere.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo