Halálbüntetést kaphat, aki szennyezi a levegőt

Pekingben gyakran olyan sűrű a szmog, mintha köd lenne. A kínai kommunista kormány nemrég bejelentette, 277 milliárd dollárt készült fektetni a levegőszennyezés megfékezésébe a következő 5 évben.

Szigorodnak a szabályok - Kép: SXC

Sokat hallottunk arról, hogy Kína ipari fejlődése és egymás után üzembe helyezett széntüzeléses erőművei milyen iszonyú megterhelést jelentenek a környezetnek, a gyárak talajvízszennyezéséről nem is beszélve. A vízkészletek feljavítására 850 milliárd dollárt készült költeni az állam a következő 10 évben.

Erre már csak azért is szükség van, mert a csapból folyó vizek az ország nagy részében ihatatlanok – a környezetvédelmi minisztérium által vizsgált helyek 43%-a esetében ez lett a szakemberek ítélete (hiába költött a kormány 2005 és 2010 között a mintegy 112 milliárd dollárt az ivóvíz-infrastruktúrák fejlesztésére).

A Reuters értesülése szerint a légszennyezés elleni keretet elsősorban olyan régiókban költik el (Peking, Tianjim és Hebei tartományok), ahol 2,5 mikrométernél kisebb szennyező molekulák szállingóznak a levegőben, mert ezek a legveszélyesebbek az emberi szervezet számára, mint a légúti megbetegedések fő okozói. (Mint korábban megírtuk, a szmog Kína csaknem minden városában veszélyes méreteket öltött.)

A program egyenes következménye egy 2012-ben beharangozott kezdeményezésnek, melynek keretében 56 milliárd dollárt költenek a nagyvárosokban tapasztalható levegőszennyezés csökkentésére. A célkitűzés egyúttal az, hogy a káros anyagok kibocsátását a 2012-es szintnél 25%-kal alacsonyabbra tornásszák le 2017-re. A kormány további akciótervvel fog előlépni a vizek és a városi ökoszisztémák védelme felé. (Ezért döntöttek a közelmúltban a különösen szennyező ipari létesítmények végleges bezárásáról.)

Zúgolódik a nép

A tíz legkeményebb levegőszennyező
2011-ben rekordot döntött a fosszilis tüzelőanyagokból származó, üvegházhatást okozó szén-dioxid-kibocsátás a világon. Az emelkedésről elsősorban a fejlődő országok tehetnek. Míg hatalmas népességük egyre inkább hozzájut az ipari társadalom biztosította kényelemhez és jóléthez, károsanyag-kibocsátásuk folyamatosan emelkedik.
A környezetszennyezés egyre inkább társadalmi elégedetlenség forrása. Márciusban például sertések tucatjának rothadó tetemét találták abban a folyóban, mely Sanghaj ivóvízét adja. Észak-Kínában olyan falvakban élnek az emberek, ahol rendszeresen reng a föld és felreped a talaj (amelynek mély réseibe beleesnek és elpusztulnak a háziállatok), ám nem a szeizmikus mozgás miatt, hanem mert a környék nyílt színi bányái miatt mozog a föld. Ráadásul a bányászatból itt-ott fennmaradó ipari törmelékkel nemhogy feltöltik a külszíni bányákat, de hatalmas hegyeket halmoznak belőlük. Shangma Huangtou nevű településen 50 emelet(!) magas, 80 négyzetkilométer alapterületű hegyként tornyosul egy ilyen halmaz a lakók fölé.

A törmelék-rakománnyal megrakott, egymás után érkező teherautóknak egy idő után a feldühödött helyi lakosok állták útját. Mint mondták, megunták, hogy a szél telefújja az egész környéket a finom szénporral. Ezért még főzni sem tudnak otthon, írta az International Herald Tribune.

Halálbüntetés és ökobiztosítás

A kormány kilátásba helyezte, hogy súlyos légszennyezési eseteknél akár halálbüntetéssel is sújtható lesz a vétség. A kormány idén kötelezővé tette, hogy a nehézipari létesítmények rendelkezzenek környezeti károkra szóló biztosítással.

A környezetvédelemre fordítandó állami pénzekből csak azok a cégek részesülhetnek, melyek rendelkeznek ilyen biztosítással. Ha nem fizetnek be a biztosításra, negatív környezeti jelentést adhatnak ki róluk és ettől hitelképességi minősítésük is kedvezőtlenebb besorolásba kerülhet, hangsúlyozta a kormány, vagyis üzletet, megbízásokat veszthetnek el. Eddig 2000 vállalatra terjesztették ki a biztosítást, melyek 3,2 milliárd dollárnyi kockázatértéket hordoznak.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo