Hódít Európában az e-bicikli

Hat-hét éve kezdtek elterjedni az elektromos biciklik, idén a BMW is piacra saját modelljét. A lábkímélő járműalkalmatosság azonban nem olcsó termék. Nyugat-Európában átlagosan 645 ezer forintnak megfelelő összegbe kerül.

Fotó: Wikipedia, Jim Henderson

Hasznos találmány vagy az emberi izomerőt szükségtelenül felváltó, környezetszennyező luxustermék? Hiszen ólomsavas akkumulátorok százezreire van szükség hozzájuk.

Egyelőre csak azokban az országokban terjedt el az e-bicikli, ahol hagyományosan erős a „tekerős kultúra”. Vagyis főként egyes uniós államokban, újabban pedig Kínában is. A nagy kertvárosokkal szegélyezett, autópályákkal összekötött Egyesült Államok városaiban a lakosság még nem kapta fel az e-biciklit, mint új divatjelenséget. (New Yorkban törvényileg még mindig motoroknak minősülnek az e-biciklik.)

Németországban viszont a postások ilyen kétkerekűvel kézbesítik a leveleket. A Deutsche Post 6200 e-biciklit szerzett be munkatársai számára, melyek elektromosmotor-meghajtással működnek. A cél az volt, hogy az öregedő alkalmazottakat kíméljék, akik ily módon képesek a munkabírásukat változatlan szinten fenntartani, az eddig teljesítményt hozni – még ha gépi segítséggel is. A lestrapált postásokon túl az e-bicikliket főleg a reggel a munkába biciklivel bejáró emberek részesítik előnyben, akik nem akarnak izzadtan beérni a munkaidő kezdésére.

Városon belüli, munkahelyre történő közlekedésre általában négy alkalommal képes egy biciklimotor, egy töltéssel. A feltöltés egy órát vesz igénybe. Németországban köztéri akkutöltő állomások is rendelkezésre állnak a bringázók számára. A németeknél a biciklieladások tavaly 5,5 százalékkal csökkentek, míg az e-bicikliké 8 százalékkal nőtt – írta a New York Times. Hollandiában, ahol a legnagyobb a lakosság egészére vetítve az egy főre jutó biciklik száma, csak kismértékben csökkentek az eladások, de az e-bicikliké itt is nőtt, méghozzá 9 százalékkal. Svájcban 250 ezer e-bicikli van használatban, ami nem rossz arány a 8 millió fős lakosságon belül.

Garázs helyett bicikli jár a lakáshoz
Garázs helyett éves bérletet, osztott használatú autókat és elektromos kerékpárokat bocsátanak a lakók rendelkezésére az osztrák főváros 23. kerületébe tervezett lakóparkban, a Bike City-ben. Itt olvashat róla bővebben.
A megoldás idősebbeknek is hasznos lehet, akiknek így mégsem kell motort vásárolniuk, folyton taxit hívniuk vagy fájós lábbal a busz- és villamosmegállóban ácsorogniuk. De nem a magyar nyugdíjasok pénztárcájához szabták az árakat. Az e-biciklik átlagára 2700 dollár (645 ezer forint). A hagyományos biciklik, amiket utólag látnak el motorral, 1300 dollárba kerülnek (310 ezer forint) átlagosan. A BMW is piacra dobta saját verzióját, ez 3600 dollárt kóstál (859 ezer forint). A Daimler autógyár Smart márkája már kezdőösszeg nélkül is odaadja a 3000 dolláros e-biciklit azoknak a vásárlóknak, akik a részletfizetést választják.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo