Íme a 21. század felelős vállalatának modellje

Elsősorban a negyedéves jelentések szempontrendszerét és az igazgatótanácsok összetételét reformálnák meg. Megdöntenék a negyedéves profitelőrejelzések gyakorlatát is.

Warren Buffet
Kép:Youtube

A világ leghíresebb befektetője és számos neves kollégája nyílt levélben fordultak az amerikai cégvezetőkhöz: harácsolás és a rövid távú profitérdek helyett üzleti döntéseikben olyan elveket kövessenek, melyek a "józan észre" alapoznak. A "Commonsense Corporate Governance Principles" nevet viselő kiáltványban hat pontban fogalmazták meg, milyen alapelvek mentén kell működnie egy felelősségteljes cégnek, hogy ne zsigerelje ki a természeti környezet és ne vegye semmibe azokat a terheket sem, melyeket a társadalom egészének jólétért kell magára vállalnia. Hiszen egy döglődő ökoszisztémában és egy szétmálló társadalomban a vállalat hosszú távú nyereségessége is kérdésessé válik.

Vállalati vállalások: itthon hiánycikk
A kormányzati éghajlatvédelmi felelősség mellett a vállalatok elkötelezettsége is előtérbe került Párizsban. A WWF Magyarország azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar nagyvállalatok közül mindössze hat rendelkezik éghajlatvédelmi céllal, és csak két vállalatnak van kibocsátás-csökkentési stratégiája!
A "vállalatirányítás" (corporate governance) témaköre az elmúlt években intenzív vita terepévé vált. De a kiáltvány megfogalmazói szerint ennek gyakran kevés kézzel fogható eredménye lett.  Buffett és milliárdos társai elsősorban a negyedéves jelentések szempontrendszerét és az igazgatótanácsok összetételét reformálnák meg. "Ez a sokszínű csoport nyilvánvalóan változatos nézeteket vall a vállalatirányításról, de abban egyetértünk, hogy a konstruktív párbeszédhez közös alapot kell találni, egy olyan kiindulópontot, ami elősegítheti a gazdasági növekedést, s javára válhat a részvényeseknek, az alkalmazottaknak és a gazdaság egészének."

Hat pontban fogalmazták meg elveiket. Főleg az utolsó pontból érződik ki, hogy befektetőkként időnként eléggé elegük lehetett abból, hogy nem tudnak érdemben szót váltani a vállalatok felsővezetőivel és igazgatótanácsi tagjaival, mert nem elérhetőek, elhatárolódnak a nagybefektetőkkel való kommunikációtól.

Az első néhány pontot olvasva pedig az is bizonyos, hogy sokszor tele lehetett a hócipőjük azzal, az igazgatótanácsokat a vezérigazgató csókosaival, cimboráival, spanjaival népesítik be, s a legfontosabb stratégiai döntésekben nincs független grémium. Így sokszor rossz irányba viszik a cégeket.

Ahol probléma van, ott üzlet is lehet
Üzleti és emberi szempontból egyaránt szükség van támogatásra ahhoz, hogy növekedésnek indulhasson az épp csak bimbózó társadalmi vállalkozási szcéna. A kulcspontokról beszélgettünk a SocialFokus egyik alapítójával.
Mivel a Piac és Profit és a klímablog az etikus üzlet fóruma, fontosnak érezzük, hogy az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük a kiáltvány szövegét magyar fordításban:
  • Igazán független vállalati igazgatótanácsok szükségesek a hatékony vállalatirányítás kialakításához, ezért egyetlen igazgatótanács sem lehet a vezérigazgató vagy a menedzsment kegyeltje. (beholden) Minden igazgatótanácsnak a vezérigazgató jelenléte nélkül kell találnia rendszeresen és aktív, közvetlen kapcsolatban kell állniuk a vezérigazgató alatt elhelyezkedő menedzserekkel.
  • A sokszínű igazgatótanácsokat jobb döntéseket tudnak hozni, ezért minden ilyen tanácsnak olyan tagokból kell állnia, akiknek képességei, szakmai háttere és tapasztalatai kiegészítik egymást. Az is fontos, hogy a bölcsességet és az ítélőképességet tapasztalat és szakmai múlt alapozza meg, ugyanakkor újszerű gondolkodás és új perspektívák is érkezzenek az új igazgatótanácsi tagoktól.
  • Minden igazgatótanácsnak egy erőteljes vezetőre van szüksége, aki független a cég menedzsmentjétől. Ők vannak a legjobb helyzetben ahhoz, hogy mérlegelni tudják, vajon az elnök és a vezérigazgató pozícióját össze kéne vonni vagy szétválasztani, és ha a tanács az összevonás mellett dönt, kulcsfontosságú, hogy a tanácsnak független vezető tagja legyen, akinek pontosan megszabott kompetenciákkal és felelősségekkel.
  • A pénzügyi piacok túlságosan megszállottjaivá váltak a negyedéves üzleti eredményekre vonatkozó előrejelzéseknek. A vállalatoknak nem kellene kötelességnek érezniük, hogy ilyen előrejelzéssel szolgáljanak, és csak akkor tegyék meg, ha úgy hiszik, az ilyesfajta útmutatás előnyös a részvényesek számára.
  • A közös, egységes könyvelési sztenderd elengedhetetlen a vállalati transzparencia megvalósításához. Bár a cégek használhatnak az Általánosan Elfogadott Könyvelési Elvektől (GAAP) eltérő módszereket, hogy megmagyarázzák az üzleti eredményeiket, nem szabad, hogy ezzel elhomályosítsák a GAAP-rendszerű jelentést. Mivel a részvény- és opció-alapú fizetések is az üzletvitel költségeihez tartoznak, mindig be kellene foglalni őket a GAAP-on kívüli üzleti eredmény-magyarázatba.
  • A hatékony vállalatirányítás konstruktív együttműködést kíván a vállalat és a részvényesei között. A vállalat intézményes befektetői, akik hosszú távú értékteremtés szempontjából hoznak döntéseket, hozzáféréssel kell rendelkezniük a vállalathoz, vezetéséhez, és bizonyos helyzetekben az igazgatótanácshoz is. Hasonlóképp, a vállalatnak, a menedzsmentnek és az igazgatótanácsnak hozzáféréssel kell bírnia az intézményes befektetők legfelső döntéshozóihoz.
A kiáltvány aláírói
  • Warren Buffett, vezérigazgató, Berkshire Hathaway Inc.
  • Jamie Dimon, vezérigazgató, JPMorgan Chase
  • Larry Fink, vezérigazgató, BlackRock
  • Mary Barra, vezérigazgató, General Motors
  • Jeff Immelt, vezérigazgató, GE
  • Mary Erdoes, vezérigazgató, JPMorgan Asset Management
  • Tim Armour, vezérigazgató, Capital Group
  • Mark Machin, vezérigazgató, CPP Investment Board
  • Lowell McAdam, vezérigazgató, Verizon
  • Bill McNabb, vezérigazgató, Vanguard
  • Ronald O'Hanley, vezérigazgató, State Street Global Advisors
  • Brian Rogers, elnök-információs/informatikai vezérigazgató, T. Rowe Price
  • Jeff Ubben, vezérigazgató, ValueAct Capital

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo