Kitiltották a vadállatokat a román cirkuszokból

Nem megengedett ezentúl Romániában a vadállatok cirkuszi szerepeltetése. A román kormány úgy döntött, hogy 56 év után betiltja az olyan mutatványokat, amelyekben tigrisek, oroszlánok, medvék, elefántok, illetve más vadállatok szerepelnek. Az ország így egyike lett annak a 25 európai államnak, ahol hasonló tilalom van érvényben.

A törvénytervezet, amelyet 2015-ben Remus Cernea korábbi független parlamenti képviselő – ma aktivista – és a Vier Pfoten nemzetközi állatvédő szervezet romániai szárnya már egyszer benyújtott, azt követően emelkedett idén is napirendre, hogy januárban a bukaresti Globus cirkuszt elpusztító tűzvészben 11 állat, köztük 2 szibériai tigris is elpusztult. A tragédia után a romániai WWF a következőt üzente a politikai elitnek: „Engedjék szabadon az állatokat! Nekik a vadonban a helyük, nem a cirkuszban!” A törvény kihirdetését követően az intézményeknek 18 hónapjuk van arra, hogy rezervátumokban vagy állatkertekben helyezzék el az állatokat.

Kép: WWF, Fotó: Chris Martin Bahr

„A mai nap nem csak a tigrisek számára meghatározó, hanem az összes vadállatnak is. Világszerte napjainkban kevesebb, mint 4000 tigris él szabadon. Láthatjuk tehát, hogy mennyire fontosak azok a lépések, amelyeket ebben az ügyben eddig tettünk. A vadállatok cirkuszi szerepeltetésének betiltásával a rájuk irányuló piaci kereslet egy része megszűnik, ezzel együtt pedig a rájuk helyezett nyomás csökken. Egyetlenegy tigris, oroszlán, medve vagy elefánt sem fog Romániában tovább szenvedni csupán azért, hogy néhány ember jól szórakozzon. A román cirkuszok nem fogadhatnak ilyen állatokat, a vadállatokat szerepeltető vándortársulatok pedig nem léphetik át határainkat. Rengetegen írták alá a petíciónkat; ebből is látszik, hogy társadalmunk szerencsére fejlődik. A társadalmi nyomás ezen formája pedig hozzájárulhat ahhoz, hogy ezzel a fejlődéssel törvényeink is lépést tartsanak” – nyilatkozta Csibi Magor, a WWF Románia igazgatója.

Veszélyben a Kárpátok ősbükkösei
Az UNESCO Világörökség Bizottsága felszólította a szlovák kormányt, hogy tegyen azonnali lépéseket a Kárpátok ősbükköseinek megóvása érdekében. A WWF szintén sürgeti Szlovákiát a megfelelő intézkedések megtételére.
13 ország – 3890 vadon élő tigris

A 2010-ben Oroszországban, Szentpéterváron összehívott Tigrisvédelmi Csúcstalálkozón a vadon élő tigriseknek otthont adó 13 ország kormánya (Bhután, Kambodzsa, Kína, India, Malajzia, Banglades, Indonézia, Mianmar, Vietnám, Laosz, Nepál, Oroszország és Thaiföld) az ún. „Tx2 célok” elfogadásával megállapodott, hogy 2022-ig, a következő kínai Tigris évéig megduplázzák a vadon élő tigrisek számát. A csúcstalálkozó idején mindössze 3200 tigris élt szabadon – ez roppant kevés a száz évvel azelőtti 100 000 példányhoz képest. Jelenleg 3890 tigris él természetes élőhelyén, számuk pedig egyre csak gyarapodik Indiában, Oroszországban, Nepálban és Bhutánban. A helyzet azonban továbbra is bizonytalan: csak orvvadászok 76 tigrist mészároltak le Indiában 2016-ban, ráadásul az elkövetkező 10 év folyamán akár ki is halhat az a kevesebb, mint 500 példány, amelyek jelenleg Kína, Mianmar, Thaiföld és Malajzia területén élnek.

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo