Klímaegyezmény: szinte mindenki Trump ellen

Bár a világ nagy része az utolsó pillanatig reménykedett, Trump tegnap este hivatalosan is bejelentette, hogy az Egyesült Államok kilép a párizsi klímaegyezményből. A 195 ország által aláírt egyezmény felrúgásával, az USA olyan országok között díszeleghet most, mint Szíria és Nicaragua. Trump sosem titkolta, hogy hoaxnak tartja a globális felmelegedést, és ezen semmilyen adat vagy észérv nem tudott változtatni. Ezzel a lépéssel az USA nemzetközi megítélése az eddigieknél is mélyebb pontra süllyedhet, Trump pedig Elon Musk személyében az egyik legnagyobb techgurut és véleményvezért veszítette el tanácsadói csapatából. Bár az USA döntése más országoknak is kedvet adhat a kilépéshez, Európa és Kína is jelezte, hogy ez az esemény semmiben nem befolyásolja eddigi álláspontjukat a Föld védelmét illetően.

Trump beszédében leszögezte: az Egyesült Államok kivonul a 2015-ben aláírt párizsi klímaegyezményből, de kész arra, hogy tárgyalásokat kezdjen a visszalépés feltételeiről vagy a megállapodás teljes újratárgyalásáról. Trump szerint az Egyesült Államok így is a világ vezető energiatermelője, nincs hát szüksége az amerikai munkásoknak ártalmas, rossz megállapodásra. "Az amerikai elnöknek elsődleges kötelessége, hogy a saját népét védje" - fogalmazott, s leszögezte: az ő feladata az, hogy a Pittsburghben élők, és ne a párizsiak jövőjével foglalkozzon - írja az MTI.

fotó: Craig/flckr

 

Trump szerint a döntése nem érzékelhető majd világszinten, pedig a párizsi klímaegyezmény lényege, hogy egy globális jelenség ellen globálisan vegyük fel a harcot, és az USA-nak, mint a világ második legnagyobb széndioxid-kibocsátó országnak, ennek a harcban az élen kéne járnia. Trump szerint a döntése nem érzékelhető majd világszinten, pedig a párizsi klímaegyezmény lényege, hogy egy globális jelenség ellen globálisan vegyük fel a harcot, és az USA-nak, mint a világ második legnagyobb széndioxid-kibocsátó országnak, ennek a harcban az élen kéne járnia.

 

Trump közölte bizalmasaival: kilép a klímaegyezményből
Három bennfentes szivárogtatta ki, hogy Trump közölte bizalmasaival, a héten ki fogja léptetni az USA-t a párizsi klímaegyezményből. A G7-ek taorminai csúcstalálkozóján Trump nem volt hajlandó semmit elárulni arról, hogyan dönt majd a kérdésben. E hétre energiacégek vezetőivel tervezett találkozót Trump a Fehér Házban, de nem tudni, hogy az eszmecserét még mindig megtartja-e.
Nem csak a világot, Amerikát is megosztja a döntés

Washington szövetségesei korábban komoly aggodalmukat fejezték ki az Egyesült Államok esetleges kilépése miatt. A megállapodást eddig már 147 ország ratifikálta.

A Fehér Ház munkatársai is megosztottak voltak a kérdésben, és a kilépést több amerikai nagyvállalat is ellenezte.

A volt amerikai elnök percekkel a bejelentése után közleményt adott ki, amelyben leszögezte, hogy a döntéssel a Trump-kormányzat "elutasítja a jövőt".

Barack Obama ugyanakkor hangsúlyozta: Trump elnök döntése nem akadályozza a környezetvédelmi intézkedéseket és a klímavédelmet a világ többi részén. Közleményében Obama emlékeztetett arra is, hogy a párizsi egyezményt "a világpolitikában betöltött amerikai vezető szerepnek" köszönhetően fogadták el. Álláspontja szerint "a magánszektor máris döntött, és olyan jövőt választott, amelyben visszafogott a szénfelhasználás". Úgy vélekedett, hogy a klímaegyezményben részt vevő országok aratják majd le az egyezmény "gyümölcseit" mind az új munkahelyek megteremtésében, mind a kreativitást igénylő állások megteremtésében.

Obama már a bejelentés elhangzása előtt, csütörtökön reggel is kiadott egy közleményt, amelyben bírálta az akkor még csak várható döntést. "Bízom benne, hogy szövetségi államaink, városaink és vállalkozásaink szembeszállnak e döntéssel és még többet tesznek majd annak érdekében, hogy Földünket olyannak őrizhessük meg a jövő nemzedékei számára, mint amilyen most" - szögezte le csütörtök reggeli, első közleményében a volt elnök.

Chuck Schumer, a demokraták szenátusi frakciójának vezetője "történelmi léptékű pusztító kudarcnak" nevezte a döntést, amelyre szerinte "a jövő nemzedékek úgy tekintenek majd vissza, mint a 21. század egyik legrosszabb politikai lépésére". Schumer gazdasági, környezetvédelmi és geopolitikai szempontból egyaránt kártékonynak nevezte ezt. Hasonlóképpen nyilatkozott Nancy Pelosi, a demokraták képviselőházi csoportjának vezetője.

Ellenérzésüket fejezték ki az amerikai gazdasági élet egyes befolyásos szereplői is. Elítélte a döntést a General Motors, az Egyesült Államok elsőszámú autógyártó cége. A General Electric vezetője, Jeff Immelt Twitter-bejegyzésében arra buzdította a gazdasági élet szereplőit, hogy a döntés ellensúlyozására a maguk területén tegyenek meg mindent a környezet védelme érdekében.

Elon Musk, a Tesla és a SpaceX alapítója Twitteren jelezte, hogy ahogyan azt előzetesen ígérte, kilép Trump tanácsadói csapatából, mivel a klímaváltozás létezik, és a párizsi egyezmény elhagyása sem Amerikának, sem a világnak nem jó.

Véleményvezér

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo