Kritizálják a zöldek az új klímatörvényt

Új klímatörvény léptetett életbe Jerry Brown kaliforniai kormányzó, aki Trump elkötelezettsége híján Barack Obama utódjának pozicionálja magát, mint a klímapolitikai globális alakja. De környezetvédők szerint sok a kiskapu és az engedmény benne. Ezek áttekintése tanulságos lehet más országok számára is az éghajlatvédelemben.

Habár Kalifornia tulajdonképpen a GDP-je alapján egy G20-as országnak is beillik, mégis a globális emisszió apró töredékét adja. A most elfogadott törvény azonban azért is fontos eset a nemzetközi klímapolitika szempontjából, mert annak a próbája, vajon lehet-e széles egyetértésre épülő klímatörvény alkotni. Úgy tűnik, politikai konszenzust el lehet érni (a kaliforniai törvényhozás 55 igen, 21 nem szavazattal fogadta el a szabályozást), de ennek ára van. Kiskapuk, engedmények, amikkel viszont a zöldeket idegenítik el a politikai erők.

Ugyan a kaliforniai képviselő-testület egyre inkább erősíti azt az imázst, hogy haladóak a zöld politikában, a környezetvédő szervezeteknek rendkívül nehezükre esik befolyást szerezni a törvényalkotásban – mondta a The Los Angeles Times-nak Fabian Núnez, aki e törvény előzményének számító, 2006-ban, még Arnold Schwarzenegger kormányzósága alatt elfogadott zöld törvénycsomag megalkotója volt.

Kép: Pixabay

Jerry Brown kormányzónak nyilvánvalóan az volt a szándéka, hogy példaértékű jogszabályt alkosson, ami modellként szolgálhat más országok törvényhozásai számára. Az új törvény – mellyel Kalifornia tulajdonképpen megerősíti, hogy a párizsi klímaegyezmény célkitűzései alá rendeli magát – 2030-ig hosszabbítja meg az emissziókereskedelmi rendszer működését, mely 2020-ban megszűnt volna.

Túl sok kvóta és adókedvezmény

Az emissziókereskedelem (cap and trade) lényege, hogy nem karbonadóval, hanem piaci mechanizmusokkal érje el az ÜHG-kibocsátás csökkentését. A nagy légszennyező cégek kibocsátási kvótákat kapnak, ezek egy részéhez ingyen jutnak hozzá, a többit pénzért kell megvenniük az államtól.

Trump nagyon gyúr, mégsem állíthatja meg a zöld forradalmat
Kiszivárogtak az első tervezett ökológiai intézkedések, amelyeket a Trump-adminisztráció hamarosan bevezet, hogy elnyiszálja Obama klímapolitikáját. Menesztené az állami alkalmazású klimatológusokat, 30–42 százalékkal csökkentené közel 40 ökológiai program büdzséjét. De a magánszektorra ez nem hat kedvezőtlenül: a befektetők már nem futamodnak meg a zöld gazdaság finanszírozásától.
A Food and Water Watch nevű fogyasztóvédelmi csoport elemzése szerint Kaifornia vezető zöld aktivista szervezetei közül 50 támadta az új törvényt, s több országos szintű szervezet is (pl. The Sierra Club), mert az túl sok engedményt ad a nagy légszennyezőknek, s ebben az olajipar lobbistáinak befolyását látják:
  • A kiosztott kibocsátási kvóták száma egyelőre nő, így többet füstölhetnek a cégek.
  • Az emissziókereskedelemből befolyó bevételt olyan projektekre is fordíthatja az állam, mely nem segíti a légszennyezés csökkentését.
  • Túl sokféle energiacég kap adókedvezményt, olyanok is, melyek nagy légszennyezők (pl. a biomasszás erőművek).
  • Az adókedvezmény miatt évi 350 millió dollár bevételtől esik el Kalifornia.
  • A törvény eltörli a havi 10 dolláros tűzdíjat, melynek bevételét az tűzvédelemre költötte az állam.
Végeredményben az üzleti érdekképviseleti csoportok és kereskedelmi kamarák azért álltak ki a kvótakereskedelmi rendszer meghosszabbítása mellett, mert így kevesebb pénzt kell fizetniük, mint ha a törvény más emissziócsökkentési eszközökhöz folyamodott volna.

A zöldek azonban annak minden bizonnyal örülnek, hogy

  • 2023-tól az ipari szennyezőknek korszerűsíteniük kell majd létesítményeiket, hogy kevesebb üvegházgáz bocsássanak ki.
  • A karbonsemlegesítést Kaliforniában kell végrehajtani, az állam határain kívüli karonbelnyelő projektek nem számolhatók el.
  • A kvóták száma 2030-ra végül 40 százalékkal csökken.
Ha így megy tovább, megfékezhetetlen lesz a globális felmelegedés
A párizsi klímaegyezményben vállalt kibocsátáscsökkentés célja, hogy a globális felmelegedést kevesebb mint 2 Celsius foknál tudjuk megfékezni. De ha 2020 után sem csökken a globális ÜHG-kibocsátás, ez a cél betarthatatlan, vélik tudósok, akik hat pontos cselekvéstervben vázolták fel, mik a legégetőbb fontosságú teendők a klímavédelemben a következő 3 évben.

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo