Lőttek a klímapolitikának? Hőségben leáll a fák fotoszintézise!

Hoppá. Ez felboríthatja a Föld karbonháztartásáról és a klímapolitika emissziócsökkentéseiről szóló konszenzust. Az extrém melegben a fák levelei „izzadni” kezdenek, és nem szívják magukba a levegőből a szén-dioxidot.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Azon fajok közé tartozunk, melynek léte az oxigéntől függ. Már kisiskolásként megtanultuk, hogy a fák a levegőből magukba szívják a szén-dioxidot, és fotoszintézis során oxigénné alakítják.

Eddig a biológusok úgy tudták, hogy a fotoszintézis és a fák izzadása, vagyis hogy vizet engednek ki magukból, nem működhet külön-külön. De a University of Western Sydney kutatói egy éven át tartó vizsgálat folyamán meglepő jelenségre bukkantak. A Global Change Biology című folyóiratban közölt tanulmány szerint a kánikulák idején a fák ideiglenesen felhagynak azzal, hogy magukba szívják a szén-dioxidot, de továbbra is képesek vizet kibocsátani magukból a leveleiken keresztül. Úgy vélik, ez az „izzadás” segít a fáknak abban, hogy lehűtsék magukat.

Ebben az egészben a karbonelnyelő képesség csökkenése az igazán aggasztó. A klímaváltozásról szóló kivetítések azzal számolnak, hogy a tikkasztó kánikulák egyre sűrűbbekké és erősebbekké válnak a jövőben. Márpedig ez „bekapcsolhatja” a fáknak ezt az izzadó üzemmódját, amikor egy ideig megszűnnek karbonelnyelőkké válni.

A kérdés csak az, hogy a fákban véglegesen is leállhat-e a szén-dioxid-elnyelés?

Kép: Pixabay

A kísérletben teljes fákat helyeztek olyan kapszulákba, amelyeken belül lehetővé vált a hőmérséklet kontrollálása és módosítása. Három Celsius-fokkal emelték a hőmérsékletet, ami megfelel annak a klímának, ami a borúlátóbb szcenáriók szerint a globális hőmérséklet-emelkedés lehet az évszázad végére. A kutatók meglepő módon azt tapasztalták, hogy nem számított, a fák 3 Celsius-fokkal melegebb vagy hidegebb hőmérsékleten nőttek. A szimulált kánikula egyaránt hatott mindkét fajta körülmény között tesztelt fára.

A tudósok most azt szeretnék megvizsgálni, hogy a kísérlet vajon hasonló izzadást és a szén-dioxid-elszívó képesség csökkenését vonja-e maga után más földrészeken honos fáknál is. Ha kiderül, hogy ez nem helyspecifikus jelenség – amire nagy esély van –, akkor az megboríthatja az egész klímapolitikát és a karbonelnyelésre vonatkozó kalkulációkat.

(futurism.com)

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.
Alulértékelte az USA Irán drónseregét

Alulértékelte az USA Irán drónseregét 

Több amerikai katona halálával számolnak az USA-ban az iráni drónok miatt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo