Már csak három példány él a világon ebből az állatból

Elpusztult egy példány a kihalás közvetlen közelébe került fehér rinocéroszok közül. A Nola nevű állat halálával összesen hárman maradtak a világon.

Kép:Wikipedia

A ritka fehér orrszarvú egyik utolsó példánya pusztult el a San Diegoi szafari parkban, ezzel összesen háromra csökkent a fajta egyedeinek száma. A Nola névre hallgató állat 41 éves volt, egy fertőzéssel kezelték, az állapota azonban rosszabbá vált, az állatorvosok végül az eutanázia mellett döntöttek - írja az Independent.

Nola szelíd természete miatt az állatgondozóknak is kedvence volt. Ő volt az utolsó példány a fehér orrszarvúk közül, amely a nyugati féltekén élt, fogságban. A maradék három példány Kenyában él.

A fehér orrszarvú állományt egyébként megtizedelték az orvvadászok, így Kenyában is mindössze egyetlen hím példány maradt életben. A Szudán névre keresztelt állat mióta egyedül van, 24 órás fegyveres őrizet alatt áll. A kenyai hatóságok nagyon reménykednek abban, hogy még van lehetőség utódok nemzésére, és megmenthetik ezt a fajt a kihalástól. Hogy a faj utolsó hím példányát megvédjék, a fegyveres őrizet mellett rádióadót is kapott, illetve eltávolították a szarvát is, hogy az orvvadászok számára érdektelenné váljon.

1960-ban még több, mint 2000 élő fehér orrszarvút tartottak nyilván a Földön, azonban 1984-re már mindössze tizenöten maradtak az orvvadászat miatt. Egyébként már a 19. században azt hitték, kihalt, de később Dél-Afrikában rábukkantak a faj néhány egyedére.

Az orrszarvúk más fajtáit is súlyos veszély fenyegeti. Az illegális vadászatának megakadályozásáért kifejtett egyre nagyobb erőfeszítések ellenére 2014-ben tovább nőtt az öldöklés mértéke: 1215 rinocéroszt öltek meg Dél-Afrikában. A gyilkolás mértéke arra utal, hogy az orrszarvúk orvvadászatát egyre inkább szervezett bűnözői csoportok gyakorolják. Van olyan kezdeményezés, amely a szarvak eltávolíthatatlan festésével védené az állatokat.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo