Soha többé parkolódíj! Ennyi kell hozzá

Márciustól Debrecenben és Kaposváron is ingyenesen parkolhatnak a környezetkímélő, zöld rendszámtáblás járművek, hasonló szabályozás van érvényben például Székesfehérváron, Szolnokon és Pécsen is. A Fővárosi Közgyűlés tavaly decemberben döntött az ilyen gépkocsik díjmentes budapesti parkolásáról.

A kicsi szép. De a nagy is, mert elektromos
(fotó: Wikipedia)

Debrecenben a város közgyűlése legutóbbi ülésén fogadta el azt a rendeletmódosítást, amely szerint márciustól a világoszöld rendszámtáblás, környezetkímélő gépkocsikkal díjmentesen lehet parkolni - tájékoztatta a polgármesteri hivatal városfejlesztési főosztálya az MTI-t. A helyi rendelet értelmében a díjmentes parkolás a tisztán elektromos, valamint a külső töltésű és a növelt hatótávolságú hibrid elektromos gépkocsikra vonatkozik.

A jelenlegi információk szerint négy darab világoszöld alapszínű különleges rendszámmal rendelkező gépjármű van Debrecenben, de a mostani rendeletmódosítás várhatóan ösztönzi majd a környezetkímélő gépkocsik használatát - mondta el az önkormányzat sajtóreferense. Petróczi Ildikó közlése szerint egy töltőállomás van a nagyerdei mélygarázsban, amit jelenleg ingyen használhatnak az autósok.

Jön az elektromos kocsik aranykora
A nemzetközi trendek és előrejelzések is azt vetítik elő, hogy néhány éven belül áttörésre lehet számítani az elektromos közlekedés terén. A szakemberek szerint az elektromos járművek technológiai fejlődésében, illetve elterjedésében 2017 lehet a fordulópont, amelyre Magyarországnak is fel kell készülnie.
Rövid távú terveik között szerepel a töltőállomások számának növelése - tette hozzá, megjegyezve, hogy az érvényben lévő önkormányzati rendelet nem tartalmazza azt, hogy a világoszöld különleges rendszámmal rendelkező gépjárművek az autóbusz forgalmi sávot igénybe vehetik.

Adókedvezmények is vannak az elektromos autókra!

Kaposváron is

Márciustól Kaposváron is díjmentesen parkolhatnak a zöld rendszámmal ellátott gépkocsik. A város közgyűlése legutóbbi ülésén úgy módosította a fizetőparkolók rendjéről szóló önkormányzati rendeletet, hogy a környezetkímélő járművekkel várakozóknak nem kell fizetniük, függetlenül attól, hogy helyi lakosok vagy sem. A kaposvári buszsávot a zöld rendszámú gépkocsik nem használhatják, de folyamatban van egy olyan beruházás, amely a gázüzemű helyi járatú autóbuszok mellett az elektromos autók töltésére is lehetőséget biztosít a közeljövőben.

A rendelet módosításával Kaposvár bizonyítani akarta, hogy elkötelezett a klímavédelem és környezettudatosság mellett, valamint szeretné, ha a városban is nagyobb arányban nőne a környezetkímélő gépjárművek száma, csökkentve a környezeti terhelést. A közgyűlés ülésén elhangzott, hogy Magyarországon mintegy 300 zöld rendszámú autó van forgalomban.

Mennyit takaríthatunk meg napenergiával?
Egy használt Porschét is vehetnénk azon a pénzen, amit megtakaríthatunk a villanyszámlán, ha napenergiát használunk. De ennél sokkal többet jelent, hogy az ökológiai lábnyomunk is csökken, ami nagy súllyal eshet latba egy beszállítói szerződés elnyerésénél.
Négy hibrid van Hódmezővásárhelyen

Hódmezővásárhelyen a fizetőparkolási rendszer bevezetése óta ingyenesen parkolhatnak az elektromos és a hibrid személygépkocsik, erről még 2007 decemberében döntött a város közgyűlése. Jelenleg négy hibrid és két elektromos autó veszi igénybe ezt a lehetőséget - tudatta a politikus. Az alföldi városban nem működik nyilvános elektromos töltőállomás.

Székesfehérváron sem kell parkolási díjat fizetni a környezetkímélő - zöld rendszámmal ellátott - gépkocsikra - közölte az önkormányzat kommunikációs központja. A pécsi közgyűlés január határozott arról, hogy díjmentesen vehetik igénybe a baranyai megyeszékhely önkormányzata által fenntartott fizető parkolóhelyeket a kizárólag elektromos meghajtással rendelkező, nulla emissziós gépkocsik. A megszavazott előterjesztés szerint az önkormányzat helyi szinten is kedvezmény nyújtásával igyekszik ösztönözni a környezettudatos gépkocsihasználatot. A rendelet február 3-án lépett hatályba.

Szolnokon az elektromos autózás ösztönzésére a kizárólag villamos energia felhasználásával működő autók tulajdonosainak a várakozásért nem kell díjat fizetniük - mondta Gyuricska Éva, a polgármesteri hivatal sajtószóvivője, hozzátéve: ezt a múlt év végén rendeletbe is foglalták a képviselők. Megjegyezte: az elektromos autók tulajdonosainak a járműveik töltéséért sem kell fizetniük a 2015 októberében átadott, Sólyom úti nyilvános elektromos töltőállomáson az E.ON Kft. közérdekű kötelezettségvállalása jóvoltából. A cég két évig biztosítja ingyen a villamosenergia-felhasználást a töltőállomáson. A szolnoki Jász-Nagykun-Szolnok megyében az első, az Alföldön pedig a harmadik villámtöltő.

A Fővárosi Közgyűlés 2015. december 2-ai ülésén fogadta el azt a javaslatot, hogy a zöld rendszámtáblás, környezetkímélő gépkocsik Budapest teljes területén ingyenesen parkolhassanak.

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo