„Jelenleg állandó harcot folytatunk a természettel, mióta a civilizációnk létezik. A természettel folytatott harcunk egyik különösen fontos eleme az erdők irtása, miközben nem gondolunk arra hogy komplett ökoszisztémákat pusztítunk el, de itt nem állunk meg, a Föld minden erőforrását a jövőre való tekintet nélkül fosztogatjuk. Elég csak megnéznünk a folyóközi ókori társadalmakat hová vezet ez: néhány ezer éve még gazdag szubtrópusi területből sivatagot csinált az erdőirtás és az öntözéses mezőgazdaság okozta szikesedés. 1990-ben kezdődött egy kutatás, ahol a nagy ökoszisztémák veszteségeit mérték: az összes ökoszisztéma közül a mérsékelt és mediterrán erdők szenvedték a legnagyobb veszteséget, az emberi tevékenység következtében. Holott ez nagyban hozzájárult a légköri szén-dioxid arányának emelkedéséhez” – hangsúlyozta Hetesi Zsolt fizikus, az NKE tudományos főmunkatársa a Piac&Profit által rendezett Fenntarthatósági Csúcs 2016 konferencián.
Továbbra is a mezőgazdaság tehető felelőssé az erdőirtás oroszlánrészéért. Ezen belül is a trópusi és szubtrópusi nagyüzemi (40 %) és a helyi és önellátó mezőgazdasági termelés (33 %) vezeti a listát, a maradék 27 % a városok növekedésének, az infrastruktúra és bányászati beruházások számlájára írható. „A nagy agrárcégek elsősorban a monokultúrás termesztést preferálják, nem tűrik meg, ha más növény is megél a táblában és lehetőleg nagy, egybefüggő területeket alakítanak ki. Ez azonban a biodiverzitás és a talaj termőképességének drámai mértékű csökkenéséhez vezet. Magyarországon az a termőtalaj, amelynek az 1880-as években még 10 százalék felett volt a humusztartalma, mára már két százalék körüli humusztartalommal rendelkezik, de nem ritkaság az egy százalék, vagy az alatti humusztartalom sem. Az a talaj pedig gyakorlatilag halott. Ennek következtében a termesztett növények ásványi és nyomelemtartalma drámaian lecsökkent. Ma egy szem burgonya vastartalma például csak az 1910-es átlag öt százaléka!” (Közben pedig a mezőgazdaságban használt káros kemikáliák halmozódnak fel a testünkben!)
Van azonban kiút a tudós szerint, először is egymagunkban senki sem képes változtatni ezen a jelenségen, meg kell, vagy egyes esetekben újra fel kell fedeznünk a helyi közösségek életképes működési formáit. Magyarországon ez a lehetőség a helyi szövetkezetekben rejlik. A vidék népességmegtartó képességéhez olyan helyi forrásokból származó élelmiszertermelésre van szükség, amely hulladék nélkül működik, a mezőgazdaságban pedig a nagyüzemi monokultúrás termesztés helyett a talaj termőképességét javító, fenntartható gazdálkodási formák bevezetésére és az erdők újjáélesztésére van szükség.
Dacára annak ugyanis, hogy továbbra is a mezőgazdasági tevékenység miatt vágják ki a legtöbb fát világszerte, meg kell erősíteni a kapcsolatot a két terület között, ezzel is támogatva a fenntartható gazdálkodási rendszerek kialakítását és az élelmezési problémák megoldását. Az erdők ugyanis kiemelt szerepet játszanak a fenntartható mezőgazdaságban: hozzájárulnak az egészséges vízkörforgáshoz, talajmegőrzéshez, megkötik a légköri szén-dioxidot, hatással vannak a helyi klímára és élőhelyet biztosítanak számos állatnak és beporzónak.
