Módosul a homlokzati nyílászárócsere-pályázat benyújtási határideje

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2014. szeptember 29-én, az Otthon Melege Program keretében hirdette meg a Homlokzati Nyílászárócsere Alprogramot. A pályázatok benyújtására szakaszosan, az egyes régiók számára egyedileg meghatározott időpontban lesz lehetőség.

Kép:FreeDigitalPhotos.net/smarnad

A pályázati úton elnyerhető forrás által lehetővé válik a lakóingatlanok elavult állapotú, gyenge minőségű homlokzati nyílászáróinak cseréje. A megvalósuló beruházások révén jelentős mértékben csökkenthető az épületek energiavesztesége és a szén-dioxid-kibocsátás. A vissza nem térítendő, utófinanszírozású támogatást a Zöld Beruházási Rendszer keretében, a kvótabevételek terhére biztosítja a szaktárca.

A pályázaton azon magánszemélyek vehetnek részt, akik a pályázattal érintett lakóépület tulajdonosai és azt életvitelszerűen lakják. Pályázatot benyújtani legfeljebb 4 lakásból álló, nem iparosított technológiával épített lakóépület részét képező lakás korszerűsítésére lehet. Az egyes lakások tulajdonosai önállóan nyújthatnak be pályázatot.

A pályázattal elnyerhető támogatás intenzitása legfeljebb az elfogadott elszámolható költség 40 %-a lehet, azzal a kitétellel, hogy a pályázatonként (lakásonként) adható támogatás nyílászárócsere esetén bruttó 450 000 forint, míg a lakások nyári hővédelmének javítását célzó, árnyékoló vagy árnyékvető szerkezetek beépítésével kombinált nyílászárók cseréje esetében legfeljebb bruttó 520 000 forint lehet.

A pályázatokat benyújtani – elektronikus úton – 2014. október 29-én, 0:00 órától lehet.

A pályázat iránti nagy érdeklődésre való tekintettel, valamint a pályázatok zavartalan, problémamentes benyújtása érdekében, a tárca régiónként eltérő beadási határidőket jelölt meg.

Ennek megfelelően a pályázatok benyújtására szakaszosan, az egyes régiók számára egyedileg meghatározott időpontban, 2014. október 29-e és 2014. november 27-e között vagy a forrás kimerüléséig lesz lehetőség. A pontos határidőket és az egyes régiók számára arányosan rendelkezésre álló forrást a módosított Pályázati Útmutató részletesen tartalmazza.

A részletes pályázati dokumentáció a kormányzati portálon, a Zöld Beruházási Rendszer (www.zbr.gov.hu) és a pályázatkezelő ÉMI Nonprofit Kft. (www.emi.hu) honlapjain érhető el.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo