Nagy fejlődés előtt a villanyautók

Jövőre már húsz különféle elektromos autót lehet majd kapni Németországban, s ezek átlagosan csak 30 százalékkal lesznek drágábbak a hasonló benzines járműveknél. Két évvel ezelőtt még csak kétféle szériamodell volt elérhető a német piacon, és ezek 60 százalékkal kerültek többe azonos kategóriájú hagyományos társaiknál.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A Tesla elektromos modellje – egyre többet tudnak

Az autóipar sokat áldozott az akkumulátorok fejlesztésére, így hamarosan jelentősen megnő a villanyautók által az újabb töltésig megtehető távolság. A nyilvános töltőoszlopok száma pedig 2010 és 2012 között évi 80 százalékkal, háromezerre emelkedett Németországban, annak dacára, hogy az ilyesmit telepítő cégeknek ez hatalmas veszteségeket okozott – a Siemens például nemrég ki is vonult ebből az üzletágból.

Hazánkban jelenleg 20 elektromos közcélú töltőoszlopot telepítettek az áramszolgáltatók, elsősorban Budapesten és Nyugat-Magyarországon. Az év végéig további 10 kút megnyitását ígéri az egyik energiaszolgáltató, amelynek kútjait – mind a régieket, mind az újakat – idén még ingyen lehet használni.  „A budapesti fejlesztések nem meglepők, hiszen az elektromos autók elterjedése elsősorban nagyvárosi környezetben várható” – jegyzi meg Sorossy Sándor, az IFUA Horváth & Partners partnere hozzátéve, hogy idehaza jelenleg tíznél kevesebb elektromos autótípus kapható.

Napjainkban alig több mint 10 ezer villanyautó van német tulajdonban, s számuk az év végére is csak 13 ezerre várható. A fejlesztések és az árcsökkenés gyors üteme azonban azt valószínűsíti, hogy 2020-ra nemcsak elérik, de meg is haladják a berlini kormány által kitűzött célt, nevezetesen, hogy több mint egymillió elektroautó fusson az ország útjain. Addigra a töltőoszlopok számát 200 ezer körülire szeretnék szaporítani. Magyarországon a megújuló energiaforrások felhasználását ösztönző európai uniós irányelv szerint 2020-ig mintegy 7000, az elektromos autók feltöltésére szolgáló nyilvános oszlopot kellene kihelyezni közterületre.

Lítium: lehetőség, de veszély is egyben
A lítium az iPhone-t, az iPodot és az egyre terjedő elektromos autókat hajtó akkumulátorok alapanyaga. Ám a világ lítiumkészletének több mint a fele egy bolíviai sivatag alatt található, aminek felszínre hozatala komoly környezeti problémákkal járhat.

Véleményvezér

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.
Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo