Nem biztos, hogy csak a zöld autó a nyerő

Norvégia már nyolc év múlva kitiltaná a robbanómotoros járműveket útjairól, Nagy-Britannia ezt 2040-től tervezi, Franciaország és mások mellett Kalifornia is ilyen tervet mérlegel. Egy német tudós szerint azonban a robbanómotorra továbbra is szükség lesz, a környezet védelmét másként is lehet biztosítani: alig szennyező üzemanyaggal.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Robert Schlögl, a Max Planck nevét viselő tekintélyes német tudományos központ, Kémiai Energia-konverziós Intézetének vezetője szerint mesterséges üzemanyagok, szénhidrogénnal dúsított hidrogénok jelenthetik a megoldást. A célt, hogy csökkentsék a járművek károsanyag-kibocsátását és megújuló energia biztosítsa a közlekedést, csak az elektromos járművekre való átállással nem lehet elérni. A klímapolitikai fordulat azt követelné, hogy minden elektromos autó  “zöld árammal” közlekedjék - ez azonban világviszonylatban semmiképp nem sikerülhet, de még Európában sem - talán Kaliforniában lehetséges. Ugyanakkor

a járművekben használt akkumulátorok körül még sok a vita és elismert tény: a villany-autónak 80.000 km-t kell futnia ahhoz, hogy olyan gazdaságos legyen,
mint egy robbanómotoros. Ugyanakkor az elektro-autók fékei, abroncsai is szennyezik a környezetet.

Kép:Wikipedia

Schlögl szerint azt is meg kell gondolni, mi legyen a milliárd robbanómotoros autóval, amelyek közlekednek a világ útjain, s amelyekhez minden két és fél másodpercben egy újabb társul? És mi legyen a nagy teherautókkal, buszokkal, a mozgó építőipari gépekkel, a repülőgépekkel, amelyek számára belátható időn belül nem kínálkozik elektromos meghajtás? Szerinte a megoldást az olyan szintetikus üzemanyagok jelentik, amelyek a dízelmotorban alig szabadítanak fel káros részecskéket, széndioxidokat - ráadásul az ilyen üzemanyagokat a következő évtizedekben megújuló energiából lehet majd előállítani. Ezzel a megoldással megtakaríthatják azokat az óriási költségeket is, amelyeket az elektromos töltőhálózatok kiépítése jelent.

A német tudós elgondolása szerint

a jövő az olyan autóké, amelyek (kis) akkumulátorait szintetikus üzemanyaggal működő robbanómotor tölti fel.
A megoldás már létezik a gyakorlatban, dízel-elektromos mozdonyok a vasútnál, hasonló technikával működő harckocsik a Bundeswehrnél. „A módszerek ismertek, a technikát, a szabadalmakat meg lehet vásárolni és az új módszer megfizethető” mondja a nemzetközi hírű vegyész, aki már  tárgyal a müncheni városi vezetéssel arról, hogy a technikát meghonosítsák a bajor főváros tömegközlekedésében.
VW E-Golf: a környezetbarát ingázó
Európa legkedveltebb autója, a Volkswagen Golf 2014 óta elektromos változatban is rendelkezésre áll. Most megérkezett a második generációja, jelentősen megnövelt hatótávval és teljesítménnyel, valamint új megjelenéssel és digitalizált utastérrel. Az e-Golf abszolút meggyőző, sőt, műfaja legjobbja, ráadásul most az ára is jó.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo