Olcsóbb lesz az áruszállítás

Az északi-sarkon keresztül érkezhetnek boltjainkba az áruk, ha beválik Vlagyimir Putyin terve. A Szuez-csatorna forgalmának egy részét váltaná ki az északi-sarkköri hajózási útvonal fellendítésével, és Oroszország gondoskodik róla, hogy így is legyen.

"Ez a legrövidebb út", jelentette ki Putyin, s a számok őt támasztják alá: az új útvonal 7408 kilométerrel rövidebb, mint a bevált déli útvonal. Ez kevesebb üzemanyag-használatot is jelentene.

Az Indiai-óceán helyett a Jeges-tengeren kelnének át Európába azok a teherszállító hajók, melyek az olcsón gyártó ázsiai országokból hoznák a fejlett világba az árukat. A globlizáció éppen erre a fejlett és fejlődő világ közötti árrésre épült, s a konténeres szállítás felgyorsította a világkereskedelmet.

Az új útvonal azonban az EU energiafogyasztására is hatással lenne: a cseppfolyósított földgáz ugyanis nagy tankhajókon érkezik. Nem véletlen, hogy a legnagyobb vízi jármű, mely megtette az utat, egy 120 000 tonnás földgáz-szállító hajó volt augusztusban. Becslések szerint a földgáz szállításának költségét 10-15 százalékkal lehetne csökkenteni a rövidebb útvonallal.

Putyin stratégiáját az teszi lehetővé, hogy a Jeges-tengeri jégtömbök a hőmérséklet emelkedés miatt hónapokig vannak olvadt, vagyis hajózható állapotban. Az állami tulajdonú Sovkomflot várhatóan nagy részét bonyolítaná a fellendülő forgalomnak, s a vállalat már meg is kezdte a "terep" tesztelését, hogy lássák, hol vannak a hosszú ideig jégmentes övezetek. A nukleáris energiával működő nagy jégtörő hajók 2 méter vastagságú réteget képesek feldarabolni, írta a Reuters. Moszkva 1,2 milliárd dollárt költ újabb jégtörők gyártására.

A Kremlin eltökélte, hogy fejleszti az ország északi kikötőit, a szállítmányozási cég részvényeinek 25 százalékát pedig tőzsdére bocsátják. A tanker-balesetek azonban nagyobb környezeti kockázatoknak teszik ki az eddig érintetlen régió élővilágát.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo