Ráfizetett a környezetszennyező esküvőre a Facebook mogulja

A Szilícium-völgyet uraló ifjú újgazdagoknál is szokás, hogy felvágnak az esküvőjükre rendelt pompázatos külsőségekkel. Sean Parker 10 millió dollárt költött a lagzira, hogy aztán 2,5 milliós bírságot fizessen még rá. Persze bőven futja neki a 2 milliárd dolláros vagyonából.

Az 1979-ben született Sean Parker, a Forbes milliárdos listáján szereplő mogul, a Napster egykori társalapítója és első elnöke, a Facebookkal együttműködő Spotify vezére jócskán ráfizetett a környezetszennyező kivagyiságra. Mintha Disneylandben vagy Atlantiszban mondta volna ki a boldogító igent: díszleteket rendelt, melyek ősi város romjait, mesterséges vízeséseket, gigantikus diszkót és lépcsőket is tartalmaztak.

Csakhogy mindezt a szivárványos pisztráng élőhelyén tette, s a Kaliforniai Tengerparti Bizottság (CCC) ezt nem nézte jó szemmel. A szervezet 2,5 millió dolláros költségtétellel toldotta meg utólag az esemény 10 millió dolláros büdzséjét, és ezt Parker zokszó nélkül kifizette, nehogy pereskedés és egy rossz üzleti renomé legyen a vége.

Kép: Flickr

Parkerék mulatozása ugyanis megbolygatott egy környezetvédelmi területet, ráadásul engedély nélkül. A szilícium-völgyi mogul és stábja nem ügyelt ilyen formaságra. Régi vágya volt az újdonsült férjnek és hitvesének, hogy a Csendes-óceán mentén elhelyezkedő Big Sur körzetben keljenek egybe, amely Carmel (Clint Eastwood városa) és San Simenon (William Randolph Heart sajtócézár palotájának helye) között található.

A 2,5 millió dollárnyi bírság összege a körzetet védő alapítványhoz folyik be. Parker még azt is vállalta, hogy népművelő videót forgat vagy mobilalkalmazást készít, amely tudatja az emberekkel, mely helyek hozzáférhetők a lakosság számára, és melyek nem.

A dolog pikantériája, hogy számottevő környezeti kár nem érte az esküvő helyszínét, a hatóság mégis példát kívánt statuálni az engedély nélkül bulizók és építkezők számára, hogy elvegye a kedvüket attól, hogy a jövőben esetleg hasonló akciókra vetemedjenek.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo