„A demokrácia a világ legrosszabb kormányzási módja, kivéve az összes többit, amit kipróbáltunk” – mondta Winston Churchill brit miniszterelnök. Sajnos hasonló a helyzet a pálmaolajjal is, amit hatalmas mennyiségben fogyaszt a modern élelmiszeripar. A pálmaolaj az olajpálma termésének gyümölcshúsából kipréselt zsiradék, és bár a növény Afrikától Ázsián át Észak- és Dél-Amerikáig szinte minden melegebb területen megél, a világ pálmaolaj-kitermelésének 85 százaléka Indonéziából és Malajziából származik. Hogy területet nyerjenek az esztelen mennyiségű termeléshez, hatalmas tempóban irtják a terület őserdeit, a módszer pedig sokszor további, ellenőrizetlen erdőtüzekhez vezet (mint történt ez az egész régiót füstbe borító katasztrófa esetében, pár hónapja).

A nyugati piac hatalmas pálmaolaj igénye miatt megyényi nagyságú esőerdőket irtanak ki Ázsiában. Több mint a negyede eltűnt az indonéz erdőknek az elmúlt 25 évben. Az erdőirtás nemcsak azért káros, mert megszünteti a föld tüdejét, melyek felszívnák a szén-dioxidot, de a nagy mértékű fakivágásnál nagy mennyiségű szén-dioxid szabadul fel, amely eddig a lombozatban, a fatörzsben és a gyökerekben lapult megkötve. Vagyis a tarvágás a leginkább légszennyező tevékenységek egyike.

Az ültetvények telepítését az őshonos fajok is megszenvedik (pl. az orangutánok), élőhelyük elpusztul. Számos állatfaj jutott emiatt a veszélyeztetett fajok közé.

Kép: Pixabay

Lehetne rosszabb is

Csakhogy nem ez a legrosszabb, hanem az alternatívák – derült ki egy most bemutatott kutatásból, amelyet a World Wildlife Found (WWF) megbízásából készített az Agripol élelmiszeripari kutatócég. A pálmaolaj kiváltása ugyanis más növényi olajszármazékokkal várhatóan sokkal nagyobb károkat okozna a környezetnek. Az opciók közül a kókusz, a repce, a szója és a napraforgó jöhetne szóba, de ha ezekkel váltanák ki a pálmaolajat, lényegesen nagyobb területet kellene az ipari termelésre átállítani, mint amit jelenleg a pálmaolaj-termeléssel tönkreteszünk.

A pálmaolajat adó olajpálma, (Elaeis guineensis) hozama ugyanis hektáronként 3,3 tonna, a repce-, napraforgó, vagy kókuszolajnál viszont hektáronként csak 0,7 tonna körüli mennyiség nyerhető ki, ám még ez is jobb, mint a szója esetében, ahol a hektáronkénti termelés a 0,4 tonnát sem éri el. Könnyű kiszámolni, hogy a jelenleg mintegy 20 millió hektáron termelt olajpálma kiváltására csaknem ötször akkora területet kellene feláldozni, mintegy százmillió hektárt, hogy pótolhassuk a kieső termelést.

A szója- és kókuszolajat pedig elsősorban szintén a trópusi, szubtrópusi régiókban lehetne termeszteni, tehát vagy az esőerdők irtása gyorsulna fel lényegesen, vagy az amúgy is élelmiszerellátási gondokkal küzdő területek gabonatermelését tenné tönkre az átállás.

Rajtunk múlik

Mivel a kiváltása lehetetlennek tűnik, a megoldás a fogyasztói szokások megváltoztatása lehetne. A pálmaolajat elsősorban ugyanis a margarinokban, fagylaltokban, csokoládékban, készételekben hasznosítják. A világ legnépszerűbb mogyorókréme például 20 százalékban ebből készül. Ha a fogyasztók igénye csökkenne az ilyen termékek iránt, ezzel értelemszerűen a pálmaolaj világpiaci ára is csökkenne, így nem érné már meg további területeket tönkretenni az előállítása érdekében.

Ugyanakkor a pálmaolajat biodízel és kozmetikumok előállítására és feldolgozott formában állati takarmányként is hasznosítják. A környezetvédő csoportok ezért évek óta az ilyen felhasználási módszerek betiltásáért lobbiznak – egyelőre azonban kevés sikerrel. A nyugati világ kormányai eddig vajmi keveset tettek a felhasználás visszaszorítása érdekében, egyedül Franciaország tett érdemi lépéseket a pálmaolaj felhasználásának visszaszorítására, a Nutella-adónak is becézett illeték bevezetésével.