Számszerűsítették, mennyit ártunk a klímának

Nem kérdés, hogy az embernek van szerepe a klímaváltozásban, egy friss tanulmány szerint ráadásul nem is kicsi. Most először állítottak fel modellt ennek mérésére.

Az emberi tevékenység 170-szer gyorsabbá teszi a klímaváltozást, mint a természeti erők – állapította meg az Ausztrál Nemzeti Egyetem (ANU). Az intézmény tanulmánya elsőként mutatott be olyan matematikai egyenletet, az antropocén egyenletet, amely leírja az emberi tevékenység hatását a Föld rendszerére – olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon az MTI beszámolója szerint.

„Az elmúlt hétezer évben a változásokat előidéző legfőbb erők néhány vulkán hatásán kívül főként csillagászatiak voltak, mint a Nap energiasugárzás-intenzitásának változása vagy apróbb eltérések a keringési pályában. Ezek évszázadonként 0,01 Celsius-fokos hőmérséklet-emelkedést idéztek elő” – mondta Will Steffen, az ANU munkatársa.

„Az emberi tevékenység miatti üvegházgáz-kibocsátás mértéke az elmúlt 45 évben a hőmérséklet évszázadonkénti 1,7 Celsius-fokos emelkedését idézte elő, ami mellett eltörpül a természeti hatás” – tette hozzá. (A kutatók szerint beláthatatlan következményekkel járhat az emberiségre nézve, ha a Föld átlaghőmérséklete 2 Celsius-foknál jobban emelkedik. A valóság ezzel szemben az, hogy egy éve ezt már sikerült összehoznunk.) Egy idei tanulmány azt is cáfolta, hogy a globális felmelegedés üteme lelassult volna az utóbbi 15 évben.

Kép: SXC

A The Anthropocene Review című tudományos lapban megjelent tanulmány a Föld rendszerét egyetlen komplex rendszernek tekinti. „Nem azt állítjuk, hogy naprendszerünk csillagászati erői vagy a geológiai folyamatok megszűntek, de hatásuk ilyen rövid időintervallumot tekintve elenyésző saját hatásunkhoz képest” – hangoztatta Steffen. A tudós szerint ez az alapvető feltevés egy egyszerű egyenletben letisztázva egyértelműbben mutatja be a helyzetet, mint temérdek adattal szemléltetve.

A kutató úgy vélte, az emberiségnek még mindig van esélye arra, hogy elejét vegye a katasztrofális klímaváltozásnak, de nagyon hamar kifut az időből. „A globális gazdaság zéró kibocsátással is működhet. (Sőt, a zöldülés a nyereséget is növeli.) Kutatások szerint képesek vagyunk etetni kilencmilliárd embert – ez a 2050-re becsült népesség –, és egyszerre csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását” – emelte ki Steffen.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo