Világrekord a javából! És még értelme is van

A világrekordok többsége legjobb esetben is inkább csak vicces, mint hasznos. Nem így a mostani! A Guiness is hitelesítette: 49,3 millió fát ültettek Indiában egyetlen nap alatt.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Uttar Prades államának lakói, mindössze 24 óra alatt közel 50 millió facsemetét (egészen pontosan 49,3 milliót) ültettek el. Az ország legnépesebb, 199 600 000 lakosú államában több mint 800 ezren vettek részt az akcióban: diákok, családok, kormányzati tisztviselők és civil szervezetek önkéntesei ültették el a fákat a közterek, utak, autópályák, vasútvonalak mentén és az erdős területeken.

A korábbi rekordot Pakisztán állította fel 2013-ban, amikor 847,275 fát ültettek egy nap alatt. Nos, ezt jócskán sikerült túlszárnyalni.

Kép: Pixabay

A rekorddöntés persze csak a show, a cél valójában az azon a területen is súlyosan fogyatkozó erdős területek növelése és az éghajlatváltozás hatásainak mérséklése volt. Indiában évente több mint félmillió ember hal meg a környezetszennyezéssel összefüggő okokból. Az akcióval az állam vezetői arra akarták felhívni a világ figyelmét, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez, és a klímaváltozás lassításához globális összefogásra van szükség.

A Párizsi Klímacsúcson India azt vállalta, hogy 2030-ra 95 millió hektárra növeli az erdős területek méretét az országban, amire a kormány 6,2 milliárd dollárt költ.

Csodát tettek Bhutánban
Bhután a világ első karbonnegatív országa. Ez azt jelenti, hogy a területén lévő erdők több szén-dioxidot nyelnek el évente, mint amennyi a terület kibocsátása. Ott is faültetéssel segítik pótolni, ami elveszett a zöldterületből.

Véleményvezér

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo