Vizet levegőből? Lehetséges!

A vízhiány mára az emberiség egyik legkomolyabb problémájává vált. Egy innovatív találmány szerint pedig mindenhol lehetne elég ivóvíz, ahol van levegő.

Az ivóvíz a 21. század olaja, a nyersanyag, amiért már ma háborúk folynak. Évente 5–8 millió ember hal meg, és körülbelül 250 millió ember kap súlyos betegséget szennyezett, fertőzött víz fogyasztása vagy használata miatt. Míg a 20. század elején körülbelül 25 ezer köbméter víz jutott egy főre, mára ez kevesebb, mint negyedére, hatezer köbméterre csökkent a népességnövekedés következtében. 2025-re pedig az emberiség ötöde, több mint másfél milliárd ember él majd olyan területen, amely vízhiánnyal küszködik.

Hogy lehet ez? Hisz a Föld tele van vízzel. Csakhogy ennek 97,5 százaléka nem iható, és még a csekélyke iható hányad 1,75 százaléka is fagyott állapotban van. Van, ahol szinte semmilyen lehetőség nincs arra, hogy elérhető távolságban ivóvizet fakasszanak. Hacsak nem a semmiből….

A WaterSeer turbina épp erre képes – egészen pontosan a levegőből képes vizet kinyerni kondenzáció révén. Vizet termel az atmoszférában lévő nedvességből úgy, hogy sem elektromosságra, sem kémiai anyagokra nincs hozzá szükség. A speciális forgó lapátok a levegőt egy körülbelül két méter mélyen a földbe ásott kondenzációs kamrába vezetik, aminek fémfalát a környező föld hidegen tartja. Így a kamrában a kinti meleg levegő lehűl, a tartály oldalán pedig kicsapódik a nedvesség, ami a tartály alján összegyűlik. A szerkezet szélcsendben is működik.

A WaterSeer naponta 37 liter ivóvizet képes előállítani, amit egy kis pumpa segítségével lehet kinyerni a tartályból. Mivel tényleg semmire nincs hozzá szükség, akár egy, a sivatag közepén lévő településen is telepíteni lehet.

Az alábbi videó bemutatja a szerkezet működését.

Már csak egy elszánt befektetőre lenne szükség az innováció elterjedéséhez.

Forrás: WaterSeer Facebook oldala

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo