A saját lakást jobban féltjük

A saját tulajdonú lakóingatlanban élők 93 százalékának van lakásbiztosítása, a bérleményben lakók azonban kevésbé elővigyázatosak: esetükben csak 52 százalék rendelkezik lakásbiztosítással - derül ki a K&H felméréséből.

„A magyar piacra jellemző, hogy sokan laknak saját tulajdonú ingatlanban: a kutatásból kiderül, hogy a megkérdezettek 77 százaléka lakik saját vagy részben saját tulajdonú lakóingatlanban, 12 százalékuk a szülők vagy más rokon kezében lévő lakóingatlanban él, és mindössze 8 százalék lakik bérleményben” – emelte ki Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese, nem-életbiztosításokért és működésfejlesztésért felelős vezetője.

Az életkor előrehaladtával egyre többen döntenek a saját tulajdonú ingatlan mellett: a 40 évnél fiatalabbak esetében 63 százalék, a 40 éves korosztályban 82 százalék, míg az 50-es korosztályban már 88 százalék ez az arány. Ebből adódóan a bérlemény aránya egyre kevésbé jellemző az idősebbeknél: a 40 évnél fiatalabbak 15 százaléka él bérelt lakóingatlanban, a 40 és 50 év közöttieknek az 5 százalékára, az 50 év felettieknek pedig csak a 3 százalékára igaz ez – derült ki a K&H felméréséből.

Nem vállalhatunk több kockázatot
Pár éven belül eltűnhetnek vagy gyökeresen átalakulhatnak a ma még meghatározó élet- és vagyonbiztosítási konstrukciók a globális felmelegedés, a technológiai fejlődés vagy a fogyasztói szokások változásának a hatására.
A kutatásból az is kiderül, hogy a lakóingatlan-bérlés elsősorban a fővárosra jellemző, itt 20 százalékos volt a bérelt lakóingatlanban élők aránya. A legtöbben, 34 százaléka a megkérdezetteknek 50-74 négyzetméteres ingatlanban él, 75-99 négyzetméteren már csak 25 százalék tölti a mindennapjait. A válaszadók közül egyébként a budapestiek élnek a legkisebb területen: a fővárosban átlagosan 64 négyzetméteresek az ingatlanok, míg a falvakban már 100 négyzetméter az átlag. A falvak esetén 92 százalék él családi házban, míg Budapesten ez az arány csak 20 százalék.

A saját lakást jobban féltik

A felmérés felemás képet fest a lakásbiztosítási hajlandóságról. Összességében a megkérdezettek 83 százaléka nyilatkozott úgy, hogy rendelkezik lakásbiztosítással, ugyanakkor például a harmincas korosztályban csak 73 százalékos volt a lakásbiztosítási lefedettség, míg a 40 évnél idősebbek esetében már 89 százalékos.

„A felmérés szerint a saját lakóingatlanban élők 93 százalékának van lakásbiztosítása, a lakóingatlant bérlőknek azonban alig több mint a fele - 52 százaléka - kötött lakásbiztosítást. Pedig a bérelt lakásoknál is szükség van biztosításra: sokszor a lakást kiadó tulajdonos ugyan köt biztosítást az ingatlanra, de az esetenként az ingóságokra nem vagy nem feltétlenül nyújt fedezetet” – mondta Kaszab Attila. Bár a válaszadók 83 százaléka mondta azt, hogy rendelkezik lakásbiztosítással, a piaci adatok szerint ez alacsonyabb. „Összességében azonban a kutatásból is látszik, hogy a lakástulajdonosok és bérlők döntő többsége fontosnak tartja biztosítással védeni az ingatlant” – tette hozzá a szakember.

Nem ok nélkül félünk a viharoktól
Tavaly a kárbejelentések száma az év első nyolc hónapjában meghaladta a 2500-at, a kárkifizetések összege pedig 92 millió forintra rúgott. Összesen a K&H biztosítója 13 350 lakásbiztosítási kárt rendezett augusztus végéig, az átlagos kárösszeg pedig 43 600 forint volt, ami 16 000 forinttal magasabb, mint az előző évben. (És ez még csak az ízelítő volt abból, ami ránk vár.)
A felmérés szerint a 30-as éveikben járók több mint ötöde, 22 százaléka tartja valószínűnek, hogy a következő 3 évben lakóingatlant vásárolna. A szakember kiemelte, hogy mivel a jelenleg bérelt lakóingatlanban élő fiatalok többsége saját tulajdonba költözik a későbbiekben, akkor már szinte elengedhetetlen lesz a lakásbiztosítás, különösen, ha hitelből finanszírozzák a saját lakóingatlan megvásárlását.

A felhőszakadástól jobban tartunk

A kutatásból az is kiderül, hogy a természeti csapások bekövetkezését a biztosított lakóingatlanban élők valószínűbbnek tartják. 60 százalékuk számít felhőszakadásra, míg a lakásbiztosítás nélkülieknek csak a 47 százaléka tart ettől. A lakásbiztosítással rendelkezők 57 százaléka rendkívüli hőséget, 29 százalékuk pedig az orkán erejű szelet is valószínűnek tartja.

Kaszab Attila elmondta, hogy a tudatosság terén továbbra is van tér a fejlődésre. A K&H Biztosító felmérése szerint ugyanis a lakásbiztosítással rendelkezők mindössze 28 százaléka mondta azt, hogy rendszeresen megnézi a lakásbiztosítási ajánlatokat. A megkérdezettek 38 százaléka azt mondta, hogy ugyan nem veti össze évente az ajánlatokat, de azért néha felméri a piacot. Emellett jelentős, 24 százalékos volt azoknak az aránya, akik a biztosítás megkötése óta soha nem válogattak a lakásbiztosítási ajánlatok között, ráadásul a budapestieknél kiemelkedő, 31 százalékos volt ezen arány.

 

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo