Albérletárak - a nagyobb olcsóbb

Míg a fővárosban már bőven 2000 forint felett van a bérelt lakások négyzetméter ára, addig a vidéki egyetemvárosok bérleti piacán lévő ingatlanok legfeljebb csak súrolják ezt az értéket.

Míg a fővárosban már bőven 2000 forint felett van a bérelt lakások négyzetméter ára, addig a vidéki egyetemvárosok bérleti piacán lévő ingatlanok legfeljebb csak súrolják ezt az értéket.

2013-ban még Budapesten is csak 2000 forint környékén alakult a bérelt lakások átlagos négyzetméter ára, melyhez képest a vidéki értékek már akkor is jócskán el voltak maradva.

Az árak a lakások méretével fordított arányban változnak. A nagyobb lakás bérleti díja ugyan magasabb, a fajlagos ár mégis alacsonyabb, mint például egy garzon esetében. A kisebb alapterületű lakások fajlagos árai mindig magasabbak, legyen szó akár bérletről, akár eladó ingatlanról.

A legdrágábbak a 30-35 négyzetméteres lakások, ez már négy évvel ezelőtt is hasonlóan alakult. A 80-100 négyzetméter közötti ingatlanok még Budapesten is épphogy elérik a 2000 forintos átlag árat.

Kép: Pixabay

Nem véletlen tehát, hogy a fiatalok, főleg az egyetemisták vagy pályakezdők, gyakran társbérletbe költöznek. Egy főre így jóval kedvezőbbek egy nagyobb lakás fenntartási költségei, mint egyedül vagy párban kibérelni egy garzont.

A legalacsonyabb és legmagasabb négyzetméter árak közt 2013-hoz képest nőttek a különbségek, azaz sokkal nagyobb lett az eltérés a legdrágább pesti kerületek és a vidéki árak közt. A 20-35 négyzetméteres lakások esetében például 2013-ban csak 650 forint körül volt a különbség, addig 2017-ben már majdnem 2000 forint.Hasonló mértékű volt a különbség a főváros legdrágább és az olcsóbb vidéki egyetemi városok közt a 40-60 négyzetméteres méretkategóriában is. A 80-100 négyzetméteres albérletek átlagos négyzetméter ára azonban nem mozdult el drasztikusan egymástól.

Sokat spórolhat, aki vidéki egyetemet választ
A lakásbérleti díjak emelkedése a vidéki régiókat sem kerüli el. Az egyetemi városok esetén ugyanis átlagban csaknem 6%-kal emelkedtek az árak, tény azonban, hogy ez a szám jelentős területi különbségeket takar. Míg Győrben és Debrecenben érdemi változás nem történt, addig Veszprémben 21%-os, Egerben pedig 17%-os emelkedés tapasztalható. Mindössze egyetlen egyetemi városban, Miskolcon csökkentek az árak, 2%-kal – derül ki az Otthontérkép legfrissebb elemzéséből.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo