Csak félpénz jut a civileknek az egy százalékból

Az 1%-os felajánlásokból származó keretnek csak a feléről rendelkeztek tavaly az adózók. A fennmaradó összeg a Nemzeti Együttműködési Alapba kerül, amihez már csak pályázat útján juthatnak hozzá a civil szervezetek. Május 20-ig lehet módosítani az arányokon – sokan még mindig nem adták postára a bevallásukat.

Kép: Pixabay

A NAV tavalyi összesítése szerint az adózók mindössze 52,2 százalékát ajánlották fel annak az elvi keretnek, ami a személyi jövedelemadó 1+1 százalékából rendelkezésre állt. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 11 milliárd forint felhasználásáról dönthetett az állam a civil szervezetek vagy egyházak helyett.

A „bennragadó” összeg az idei évtől a Nemzeti Együttműködési Alapba kerül, amelyből pályázatokon keresztül igényelhetnek támogatást a civil szervezetek – elvileg olyanok is, akik nem tudnak részesülni az 1%-os felajánlásokból. „Ez a gyakorlatban akár azt is jelentheti, hogy a civil szervezetek rendkívül széles köre kaphat támogatást az adóforintokból, ugyanakkor az a legtisztább, ha mindenki rendelkezik a számára fontos célokról még a bevallás leadása előtt” – mondta Dr. Muszbek Katalin, a Magyar Hospice Alapítvány igazgatója.

Erre elvileg még sokaknak van lehetősége: március végéig csak 800 ezer adózó nyújtotta be a bevallását, emellett 375 ezren kérték a NAV-tól ennek elkészítését – ez összesen csak az adózók nagyjából negyedét jelenti. A határidő közeledtével valószínűleg egyre többen adják fel a nyomtatványokat, de minden bizonnyal idén is meghosszabbított nyitva tartással és megerősített ügyfélszolgálattal kell készülnie a hivataloknak az utolsó napok rohamára.

3 perc munka – sok-sok percnyi segítség

Az 1%-os rendelkező nyilatkozatok kitöltése csak 3 percet vesz igénybe, ehhez képest nagy segítséget jelent a civil szervezeteknek. „Az egy nyilatkozatra jutó átlagos felajánlás összege 2014-ben 3726 forint volt, az orvosaink és a szakápolóink ebből a pénzből fél órán át tudnak egy beteggel foglalkozni” – mondta a Hospice Alapítvány vezetője. A szakember hozzátette, hogy a végstádiumú daganatos betegek életének utolsó szakaszát megkönnyítő hospice ellátásnak mintegy felét fedezi a társadalombiztosítás, a fekvőbeteg-részlegük működtetése viszont naponta 200 ezer forintba kerül. „Tavaly az 1%-os felajánlásokból 127 500 percnyi segítség jött össze, de egyre nagyobb összegre van szükség, hiszen a daganatos megbetegedések aránya a fő halálozási okok között folyamatosan növekszik” – tette hozzá a szakember.

A Magyar Hospice Alapítvány igazgatója azt is elmondta, hogy az idei évben már lehetőség van a rendelkező nyilatkozaton megadni az elérhetőségeinket, így a kedvezményezett szervezetek pontos elszámolást tudnak küldeni a felajánlott összeg felhasználásáról, amennyiben hozzájárulunk ehhez.

Tipikus hibák az adóbevallásokban
Március végéig mintegy 800 ezer adózó nyújtotta be személyijövedelemadó-bevallását, emellett több mint 375 ezer adózó kérte a NAV közreműködését a bevallás elkészítésében. A beérkezett bevallások nagy részét már feldolgozta a hivatal, ám mintegy 10 százalék javításra szorul.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo